Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról (Pécs, 2022)
...szövetség ez s nem szerelem... Előszó Szántó Judit Napló és visszaemlékezés című kötetéhez
Szövedékek hogy a Cserépfalvi Kiadó - az akkori szokások szerint - készíttetett úgynevezett mintakönyvet, más elnevezéssel: bemutató könyvet. A mintakönyvön volt fedőlap, a kötésminta, s egy, legfeljebb két ív kinyomtatott szöveg. A kereskedő érdeklődésének felkeltésére szolgáló mintakönyv vastagsága azonos volt a majdan megjelenő kiadványéval, ám az első ív után üres oldalak következtek. Cserépfalvi emlékezete szerint „József Attila, meg mások is sokszor mondogatták, hogy a mintakönyveket nem szabad eldobni, mert azok nagyon jók jegyzetelésre”. Mindazonáltal Cserépfalvi szerint elképzelhetetlen volt, hogy a különös Morley-kötet mintakönyv lett volna, ugyanis: „én nem nagyon engedhettem meg magamnak, hogy mintakötetenként 112 oldalt kinyomtassak. Azt tudom inkább elképzelni, hogy a könyvkötő véletlenül készített ilyen defektes példányt.” Amely aztán valamely módon József Attilához, majd Szántó Judithoz került. Az viszont tény, hogy József Attila halála után Szántó Judit ebbe a „defektes” könyvbe írta be emlékeit, napjai eseményeit, később egyre inkább csak a szorongásait, összesen 37 alkalommal. A napló József Attilára való emlékezéssel indul, a Siesta szanatóriumbeli látogatás részletes története lelhető meg az első nap bejegyzésében. (E találkozást Szántó Judit tíz esztendővel később is lejegyzi, a két változat „apró” eltérése azonban lényeges. De erről majd később.) A naplószerű emlékezésfolyam néhány napon keresztül folytatódik, aztán ez a forma megszakad, s a bejegyzések mindinkább krónikási híradássá válnak. Ezekben a napokban kezdődik ugyanis „József Attila utóélete” - amelynek azóta is vissza-visszatérő motívuma a költő kisajátítására tett próbálkozás. Az ezt követő lapokon aztán József Attila csupán a Szántó Judit gondolkodását, életét meghatározó mellékszereplővé zsugorodik, akinek jobb, hogy „pihenhet Szárszón”, így József Attiláról a napló (elsősorban kései nyilvánosságra kerülése miatt) nem mondhatott sok újat. Hiszen 1984-ben, amikor a naplót a Kritikában közreadtam, a József Attilával foglalkozó szakirodalom már ismerte Szántó Judit másik, részletes visszaemlékezését, melynek háromnegyede 1972- ben, ugyancsak a Kritika című folyóiratban megjelent. A napló így néhány ponton csupán kiegészíthette vagy árnyalhatta, esetenként viszont visszamenőleg korrigálhatta az előbb napvilágot látott visszaemlékezést. Az emberi memória természetét - no meg a két műfaj, az egyidejűleg vezetett napló s a régmúltat felidéző memoár különböző voltát ismerve azonban bizonyosra vehető, hogy a napló sok tekintetben hitelesebb forrás, mint az azóta eltelt évtized sors 46