Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról (Pécs, 2022)

Irodalmi? Vetélkedő? Lapolvasó

Szövedékek Aztán kiderül, hogy a tényeknél csak a téveszmék, a torzítások makacsab­­bak. Amióta a megalapozatlan állítás adásba került, hiába hangzott el több cáfolat, az eredeti híradásra hivatkozva újra és újra megfogalmazódnak a vá­dak. Legutóbb épp a napokban volt kénytelen elnézést kérni három jeles, József Attilát féltő művész [Márta István, Hobo és Galkó Balázs] a múzeumtól azért, mert megismételte a hónapokkal ezelőtti vádakat. (Más, és nem mellékes kér­dés, hogy a lapunkban két napja megjelent kis közlemény megfogalmazása arra a viccpoénra emlékeztet, amikor is a bíróság arra kötelezi Grünt, hogy kérjen elnézést társától, mire Grün kérdő hangsúllyal ekképp szól: Kohn egy becsületes ember? Hát, bocsánatot kérek!) Tehát - úgy látszik - nem elegendő a tényeket egyszer-kétszer elmondani, leírni, ismételni kell, már-már monomániásan emlékeztetni például arra, hogy esztendők óta vár kiadásra Az igazi József Attila című, tanulmányokat és isme­retlen dokumentumokat tartalmazó kötet - szerkesztői: Tverdota György és Horváth Iván -, s hogy még változatlanul feltárásra vár, mondjuk, a költőnek a kommunista párthoz való igazi viszonya. Mindezt pedig az juttatja az eszembe, hogy József Attilának egy másik, talán ugyanilyen talányos kapcsolatáról, a sokszorosan vetélytárs Illyés Gyu­lával való viszonyáról végre higgadt, tudományosan megalapozott - ám egy­úttal érdekfeszítő gondolatokat tartalmazó­­ hangon is szólnak. Nemrégiben a Tiszatáj júliusi számában Szigeti Lajos Sándor végzett el egy összehasonlító elemzést 1928 és/vagy 1932 Illyés Gyula és József Attila költői magatartás formá­jában alcímmel, amelynek következtetései sok esetben hasonlatosak N. Hor­ * Magyar Nemzet, 1991. október 5. A közlemény szövege: „Mi: Márta István, Hobo és Galkó Balázs elnézést kérünk a Petőfi Irodalmi Múzeum valamennyi dolgozójától, mert: 1. a pin­cét összetévesztettük a kézirattárral, 2. azt gondoltuk - jó magyar szokás szerint, mások megkérdezése nélkül -, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum állandó József Attila-kiállításának megszüntetése nem véletlenül esett egybe a hatalomváltással, 3. mert József Attilát annyira féltjük-szer­etjük, hogy ezen hiedelmünket világgá kürtöltük. S mivel József Attilát bemutató kiállítás ma sincs, s a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetői úgy látják, hogy nem is lesz, mert nincs rá pénz, felhívunk mindenkit, aki 1. becsüli és szereti József Attila költészetét, 2. unja és utálja a politikát a művészetben, 3. úgy érzi, József Attilának kell, hogy emlékkiállítása legyen a Petőfi Irodalmi Múzeumban, anyagi segítségével - ha még telik - járuljon hozzá az állandó kiállítás mielőbbi megnyitásához. A múzeum szakemberei szerint ehhez kb. egymil­lió forintra van szükség. Az alapítvány számát, amint bejegyezték, közzétesszük!” 84

Next