Murányi Gábor: Szövedékek. 50 év, 50 írás József Attiláról (Pécs, 2022)
Berzenkedés. Az istenes versek
Berzenkedés Az istenes versek ^Napok óta valamifajta furcsa berzenkedés motoszkál bennem, melynek szavakba döntése azonban gondot okoz. Fogadjfiadnak címmel adta ki a Szent István Társulat Kelényi István szerkesztésében József Attila istenes verseit. Hogy miért a berzenkedés? Talán azért, mert a kötet mintegy félszáz versét olvasva, forgatva, s valamelyest ismerve a költő életművét, azt érzem, valami hamisat tartok a kezemben, a költőt nagyon áttételesen parafrazeálva, a kötet valódisága mellől hiányzik az összeállítás igaza. De aztán meg is riadok a szótól: mi az, hogy hamis? Hiszen József Attilának valóban vannak „istenes” versei, s köztük igen meghatározóak is. Jeles és kevésbé jeles irodalomtörténeti tanulmányok sora is foglalkozott az életmű ezen vonulatával. Szabolcsi Miklós József Attila-monográfiájában (Érik a fény y 1977) például a „népi hang továbbfejlesztésének példáit” látja a költő korai istenes verseiben. Sík Sándor, kinek 1969-es eszmefuttatását a most megjelent kötet mintegy utószóként közli, József Attila istenélményét Adyéval rokonítja, megjegyezve, hogy József Attila verseiben „sokkal »foghatóbb« Isten jelenik meg”. A nagyszerű József Attila-tanulmányokat közreadó költőtárs, Beney Zsuzsa egy 1977-es írásában (amelyre viszont az előszó szerzője, Kelényi István csupán csak utal) József Attila két késői versének istenképéről elmélkedve az életmű egészét vizsgálva mondja a két kiválasztott versről (Bukj föl az árból és a Nem emel föl című költeményekről), hogy azok „Istenhez, de nem Istenről szólnak, s annyit már első közelítéskor is megérzünk, hogy nem Isten létének bizonyossága, hanem Isten létének vágya teremtette őket”. De nem folytatom az idézést. Nem csak azért, mert elegendőnek tartom az elhangzottakat arra, hogy az ellentmondásokat jelezzem, inkább azért, mert úgy gondolom, hogy témámtól, berzenkedésemtől igen messzire vinne, ha e 89