Rainer M. János (szerk.): A szovjet típusú rendszer időszakának vitatott kérdései (Pécs, 2022)
Kultúra és művelődés - Bevezető előadás - György Péter: A kádárizmus kultúrája – Kádár nélkül
A kádárizmus kultúrája – Kádár nélkül ■ 115 két versszaka azért árnyaltabbá teszi az idézetet: „Szállj költemény / szólj költemény / mindenkihez külön-külön, / hogy élünk ám és van remény, – / van idő, csípjük csak fülön. / Nyugtasd meg a gazdagok riadt / kis lelkét – lesz majd kegyelem / Forrást kutat, nem vért itat / a szabadság s a szerelem.” Bacsó azonban úgy nyúlt József Attilához, mint a film a narancshoz, pontosabban a citromhoz. Azaz a rendező – mondhatni joggal – arra használja az idézetet, ami a film céljának megfelelt, tehát a koncepciós per bohózatként való értelmezésének indoklására. Más kérdés, hogy a József Attila-idézet semmi másra nem való e helyüttt, mint a Pelikán/Svejk szerep esztétikai/etikai megerősítésére, azaz a film legitimálására. Szemben a címével semmi mást nem tanúsít, mint azt a kétségbevonhatatlan tényt, hogy a magyar társadalom a hatvanas évek végére alkalmas volt az amnéziára. A következő oldalon az 1. kép leírása feletti alcím is a József Attila-idézethez nyúl vissza: „Például Pelikán József gátőr sem akart sohase hős lenni.” A csónakból a partra kiugró Betyár kutya Pelikán hangos szava ellenére levizeli a gáton lévő feliratot: „Éljen a mi nagy bölcs vezérünk”. A forgatókönyv szövege kicsit eltért: „Éljen a mi bölcs vezérünk Rákosi elvtárs!” Rákosi eltüntetése a film elejéről A tanúbohózat jellegét erősíti, hiszen a gyűlölt történelmi név a valóságot idézte volna, azaz az egykori pereket magukat. S ezt nem akarta senki, aki dönteni akart vagy kényszerült. A Rákosi-korszak ellentmondásos társadalmi valóságának felidézése kívül volt a Kádár-kori és az 1989 utáni esztétikai kánonon, amelyben A tanú úgy tűnik, ugyancsak fontos szerepet játszott, s játszik ma is. Hiszen a sztálinizmus drámai és végül rövid évei részben valóban a Rákosi nevéhez köthető, a társadalom számára elviselhetetlen, folyamatos aktivizmust követelő diktatúrát jelentették, s ugyanakkor részben Révai József kultúrpolitikáját, amely viszont beláthatatlanul tudatosabb, koncentráltabb és több szempontból progresszívebb volt, mint az utóbb Aczél György nevéhez köthető, ideológiai-politikai-esztétikai program nélküli, folyamatos kompromisszumokkal terhes, kiegyensúlyozott kánonteremtés. Révai 1952-ben megjelent Kulturális forradalmunk kérdései című kötetének első szövege, az 1951-ben, az MDP II. kongresszusán elmondott beszéde félreérthetetlenül tágasabb kultúrafogalmat használt, s annak megfelelően sorolta fel a megoldan.