Nyerges András: Színünk és viszályunk. Írások magyar írókról (Pécs, 2016)
József Attila
Színünk és viszályunk lom fontos darabjaként említtetik. „Szegény József Attilára gondolok, aki egy álláskérő levélben felsorolta, hogy mi mindent próbált, miféle munkákat végzett eddig s mennyi mindenhez ért - és mégsem kapott állást. Sőt éppen ezért nem kapott. Aki anynyi helyen próbálkozott és sehol sem ragadt meg, abból sohse lesz jó munkásember, mondja a munkaadói bölcsesség - és igaza van.” Vajon kivel volt tapintatos, aki ezt az írást elhagyatta a válogatásból? S ha Veres Péterrel (elvégre őt kompromittálja, amit írt), miért éppen vele, s miért éppen egy József Attila emlékezetét tisztázó gyűjteményben? Tendenciagyanússá ezt a kihagyás-dolgot Tatay Sándor 1940- es, a Magyar Életben közölt cikkének hiánya tette. Tatay, József Jolán életrajzi regénye ürügyén így írt: „...Ennek a társadalomnak megfizetett dalnoka kellett legyen József Attila, aki igazán sokra vitte közöttük, legfőbb bárónőik, pénztől duzzadó uraik fülébe mondhatta proletárverseit. [...] József Attilát támogatták a zsidók és mégis nyomorgott. Mert ez a támogatás olyan volt, hogy ne tudhassa magát velük egyenértékűnek. Munkát nem, pozíciót sosem, csak koncot kapott, s e konc kevés volt, hogy ne merje magát közibük tartozónak érezni, hanem érezze magát a többi eltartott költőtársával együtt udvari bolondnak. [...] Urakkal került barátságba, könnyű lett a keze és nagyon, nagyon nehezek a gondolatai...” A tapintat megint csak a kiadás idején irodalompolitikai tényezőnek számító Tataynak járt ki, és nem a költőnek, akiről írt. Még egy (több-kevesebb szerencsével talált) szöveget kerestem a gyűjteményben, azt gondolva, csakis véletlen lehet, hogy nem szerepel annak az 1942. november 27-én elhangzott parlamenti felszólalásnak a vonatkozó részlete, melyben József Attila neve kivételesen pozitív csengéssel hangzik el a T. Házban, egyszerre jelezve, hogy a költőt tragikus halála „divatba hozta”, meg az őt említő honatya demagógiájának zavarosságát. Palló Imre nyilas képviselő (nem azonos az operaénekessel!) kijelentette: „Tessék Arany Jánosnak örökbecsű gyönyörű gyöngyszemeit valahogyan általánossá tenni, s valahogyan Adynak költeményeit, Erdélyi Józsefnek, Mécs Lászlónak, Vörösmartynak, József At-384 I