Nyerges András: Színünk és viszályunk. Írások magyar írókról (Pécs, 2016)

József Attila

Színünk és viszályunk ban is akad politikai definíció: „a költő József Attila világnéze­tileg a szélső baloldalon helyezkedett el, s különösen politikai, meg szociális tartalmú verseiben ennek a felfogásnak adott ki­fejezést” (a BH teljesen azért nem tagadhatta meg magát), mi több, fentieket szinte kényszeresen megtoldotta ezzel is: „a leg­utóbbi években azonban megtisztult lírája. Politikai verset már alig írt”, de ennek a konzervatív penzumnak a letudása után a cikk őszintének tetsző lelkesedésbe csap át: „új költeményeiben erős képzelőkészsége, a dolgok értelmének kutatása, hatalmas intellektuális ereje és a nagy összefüggések iránti érzéke jutott kifejezésre. Humorát a keserűség jellemezte, de pompás verse­lő- és stíluskészsége ellenére aránylag szűk olvasóközönség kö­rében talált megértő visszhangra. Amilyen magányos volt, mint ember, annyira egyedül állott, mint költő. Sikerei korántsem ál­lottak arányban szertelen, de nagy tehetségével”. Hol van már ez a szöveg a jobboldali hagyománynak megfelelően szabályszerű feljelentésbe torkolló 1931-es recenziótól, mely szerint „József Attila verseskönyve beszédes bizonysága annak, hogy a bizonyos oldalról reakciósnak kikiáltott magyar királyi ügyészség milyen liberálisan értelmezi könyvcenzúrázási jogát”. A BH cikke 1931. május 24-én jelent meg, az ügyészség június 12-én emelt vádat József Attila ellen „sajtó útján elkövetett izgatás bűntette” mi­att, elrendelve „a Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötet összes példánya lefoglalásának foganatosítását”. Ha az 1937-es szöveg (nem tudhatom, csak jóhiszeműen feltételezem) kései kompen­záció volt 1931-ért, hát - volt mit jóvátenni. A SARZSI ÉS A JELLEMKÉRDÉS Az ember azt hinné, hogy már minden, ami a költőről és koráról tudható, előkerült. Aztán jön április 11-e, és ez a hiedelme évről évre megcáfolódik. (Hál’ istennek). 406 I

Next