Nyerges András: Színünk és viszályunk. Írások magyar írókról (Pécs, 2016)

József Attila

Színünk és viszályunk gyűjtse a József Attiláról életében megjelent kritikákat, meglát­hatja cseppben a mocsarat.” Tegyük hozzá: ezt láthatja a halála után írottak nagy részében is, sőt a szó jó értelmében sem prole­tárnak, sem utókornak nem nevezhető pártállam kultúrpolitizá­ló kegyeletében is. DEGRADÁLÓDOTT A HÁZIPOÉTA? Három vaskos kötetben adta közre Bokor László és Tverdota György mindazt, amit a kortársak 1945-ig írtak József Attiláról. Ez a monumentális gyűjtemény megkerülhetetlen viszonyítási pontja volt és maradt minden további kutatásnak, de a teljesség­től (magától értődőén) távol áll. Hiányzik belőle például Uy Ká­­rolynak a Nemzet Szava című nemzetiszocialista hetilap 1934-es évfolyama november 10-i számában megjelent cikke, mely sze­rint a moszkvai Litinternnek van egy listája a világ forradalmi íróiról, s azon (többek társaságában) szerepel „József Attila, aki kommunista ügyekbe keveredett”. Uy Károly aligha tudta, hogy a moszkvai kommunista emigránsok által 1931-ben készített „plat­formtervezet” szerint József Attila „a fasizmus táborában keresi a kivezető utat”. Hogy ezúttal Uy kisebbet tévedett, mint az emig­ránsok, azt a hazai szélsőjobboldal azóta is egyfolytában igyekszik bizonyítani: József Attilából nemcsak hogy nem kértek soha, de mindig s minden lehetséges módon megpróbálták degradálni. 1937. március 28-án például ugyancsak a Nemzet Szava ar­ról tudósított, hogy „a büntetőtörvényszék Méhes-tanácsa szer­da délelőttre tűzött ki főtárgyalást Terstyánszy (sic!) Józsi Jenő, Ignotus-Veigelsberg Pál hírlapíró és József Attila ügyében, akiket az ügyészség sajtó útján elkövetett szemérem elleni vétséggel vá­dolt meg”. A Bokor-Tverdota-kötetből ez a cikk is hiányzik, pedig szemléletes példája annak, hogy miként denunciál a jobboldali sajtó. Az, hogy József Attila a Szép Szó egyik szerkesztőjeként, egy 386 i i

Next