Nyerges András: Színünk és viszályunk. Írások magyar írókról (Pécs, 2016)
József Attila
József Attila a felperes állítását. Még Marton Béla sem, aki tehát a sajtóban tagadja, de a bíróság előtt (a meg nem jelenésével) beismerte azt, hogy Földi-Fiedler igazat mondott. Márpedig elvártuk volna, hogy a dacos téglahordás főmestere odaáll a bíróság elé, és a zordon Igazságnak egyszerű féltéglájával homlokon zúzza a Hamisságot”. Az már csak „hab a tortán”, hogy közben egy másik „ügyes megfigyelő”, a joghallgató Kosa Béla is követelni kezdte a járandóságát, újabb per ígérkezett, de közben (mint a 8 Órai Újság hírül adta, 1936. június 25-én) „a Nép kifizette a D-spiont”. „Az ország, mely ma - mit tehetne? - tűr Is eszmél, hogy tán akkor lenne boldog / ha téglahordók stílusán belül / nem sülnének ki épületesb dolgok” - a költő ezzel zárta a versét 1936-ban. Mi pedig eltöprenghetünk azon, változott-e azóta valamicskét is a téglahordók stílusa? No meg, hogy meddig érvényes még az akkori diagnózis? TÖREDÉK MARAD „Akkor sem vettük volna pártfogásba, ha történetesen módunk lett volna rá és tehetsége egymilliószor nagyobb lett volna” - ezt a gyalázatos, de legalább őszinte mondatot ugyan a nyilasok lapja, az Összetartás írta le 1937. december 19-én, József Attila halála alkalmából, de úgy érzem, leírhatta volna (néhány baráttól eltekintve) szinte bárki, és szégyenszemre, ha valaki más vallja be, akkor is igaz lenne, mert a politikai averzión túl sajnálatos módon ott rejtőzik benne az a sötét magyar közöny is, ami ritkán tör enynyire álcázatlanul a felszínre. Elrugaszkodási pontnak szántam az idézetet, de mint Arany János írta (élete legőszintébb megnyilatkozásaként) Piroska lánya halála után: „nagyon fáj - nem megy”, egyre csak akörül forognak a gondolataim, hogy ennek a mondatnak az egybecsengése József Attila utolsó kötete címével (talán) véletlen, de az én számomra, bevallom, törvényszerű. 393