Nyerges András: Színünk és viszályunk. Írások magyar írókról (Pécs, 2016)
József Attila
József Attila ló könyvtárnyi irodalom mindezt már sokszor és sokféleképpen elmondta róla. Ennek a könyvnek a benne megmutatkozó filológusi magatartás az igazi meglepetése. Megszoktuk, hogy aki felkutatja, értelmezi, időrendbe állítja, korabeli összefüggésekbe ágyazza a szövegeket, tehát a kritikai kiadás, a forrásközlés, általában a textológiai munka tető alá hozója személytelen marad, s mintegy elrejtőzik a többes szám védőpajzsa mögé. Ha valamit nem képes kideríteni, azt mondja: „nincs tudomásunk arról”, „nem sikerült megtudnunk”, stb. A laikus olvasó ezt olyasminek érzi, mint a fejedelmi többest, amit uralkodók vagy pátriárkák használtak, hogy az apellátát, a kétkedést a további kérdéseket elhárítsák. Ezzel szemben a József Attila levelezés sajtó alá rendezésének herakleszi munkáját elvégző Stoll Béla, a hazai filológia doyenje, aki korábban a sok száz éve élt magyar költők művei között rakott példás rendet, most pedig ezt a 20. századi történetet tette tisztába ugyanolyan könnyed eleganciával és elképesztő tudással, ifjakat megszégyenítő módon szakít ezzel az öreges tekintélytartással, és ha valamit nem tud (mert ez vele is megesik, bár meglehetősen ritkán), azt úgy adja a tudtunkra (például a 489. sz. levél jegyzetében), ahogy tudományos munka jegyzetapparátusában még soha nem olvashattuk: „hogy a Trio mit jelent, zenei együttest-e vagy hármasban történt kirándulást, nem tudom”. Bevallom, engem ez lenyűgöz és elbűvöl. S mivel a hasonló gesztusok végigvonulnak a köteten, úgy érzem, észre kell vennünk, hogy itt valami történt: a filológia közelebb lépett hozzánk. Mondok is rá példát: a 30. sz. (még a költő iskoláskorából való) levél megértetéséhez Stoll Béla felsorolja József Attila érdemjegyeit: „vallástan, német, történelem, mennyiségtan, magaviselet: 1-es, magyar, latin, görög, természetrajz, testgyakorlás, írásbeli dolgozatok külső alakja: 2-es”, és hozzáteszi: „Nem is olyan rossz”. Ettől a megjegyzéstől aztán olyan érzésem támad, mintha nem is olvasnék, hanem beszélgetnék valakivel József Attiláról, és az illetőről tudnám, hogy érzelmi köze is van 397