Nyerges András: Színünk és viszályunk. Írások magyar írókról (Pécs, 2016)
József Attila
József Attila pozitív ellenpéldák közé sorolni, hiszen „a József Attila-kultusz irodalomba burkolt szélsőbaloldali propaganda, titkos és nem titkos félzsidók, zsidók és zsidókkal cinkosok összefogása”. Van Szabó Pálnak egy 1943-ban megjelent, Tíz esztendő című regénye. Ennek parasztpolitikus hőse, Ádám János két társával elvetődik egy fővárosi kávéházba, ahol a szomszéd asztalnál ülő állástalan színésznő hirtelen verseket kezd mondani nekik: „Eljön az éjjel, melynek minden csillaga szívig ég el. Föllázadt szeretők szaladnak lobogó hajakkal, zenékkel...” A jelenet folytatása így fest: „József Attila! - csapnak az asztalra egyszerre mindhárman. - Jé, hát ismerik?” Erre a nő elmeséli, hogy amikor még társulatnál volt, parodizálnia kellett volna József Attilának azt a versét, hogy Istenem, én nagyon szeretlek, ő azonban ezt megtagadta: „Akármit csinált az igazgató, nem és nem.” A jelenet kilóg a regény eseménysorából, tehát csakis azért került ide, hogy Szabó Pál - kései elégtételként - azt sugallja vele: József Attilát már ismerik, sőt illik ismerni. Mint szerző, ezt fűzi hozzá: „Klasszikus verseket szavalnak a kocsmában, kávéházakban, éjfél után.” Klasszikus verseket! József Attila - de boldog lett volna vele - klasszikussá lett, legalábbis egy bizonyos réteg számára. E rétegnek egy másik képviselője, a Szabad Szó levelezője, Sajben András földmunkás, arról írt 1943. május 2-án, hogy Budapesten Sinka Istvánnal találkozott, aki „már nemcsak költő és művész, hanem szélsőjobboldali politikus is”. Megkérdezte tőle, miért lett az? A válasz így hangzott: „Én szegény ember vagyok, és annak adom el a munkám, aki többet fizet. Tehát, kedves barátom, ezért írok a szélsőjobbnak.” Sajbennek viszont erről ez jut eszébe: „Én, a por népe, nagyokat nyelve hiába próbálkoztam ellenérvekkel, hogy az anyagi még nem minden, hogy jellemkérdés is van a világon, nézze meg József Attila magatartását e kérdésben...” Lám, még egy elégtétel. „Teste a földé. Földmívesé lelke...” - áll költőnk Ady emlékezetére írt versében. És - el ne felejtsük - Sajben András is éppen földmíves volt. 409