Alföldy Jenő: Igézet és magyarázat. Irodalomkritikák, esszék, pályaképek (Budapest, 2012)
Költészet
Költészet hasonlítanak valamiben. Figyelembe vette a József Attila által megválasztott formát, a rá jellemző észjárást, szókincset, munkamódszert, rímelést és egyéb mesterségbeli fogásokat. Eljárása a műfordító metódusára emlékeztet - nem véletlenül utaltam Kálnoky László műfordításkötetére, A lehetséges változatokra. Elmondhatjuk A hetedik című József Attila-verssel: a befejezetlen költemények kiegészítése legyen először hiánypótlás, másodszor hommaga, harmadszor parafrázis, negyedszer paródia, ötödször ujjgyakorlat, hatodszor mestermű - de a hetedik te magad légy - a „maszkmester” vegye le álarcát, mint annak idején Rákos Sándor. Ezt a műveletet viszi végig Csontos János, a „Szóljon e költemény arról, aki ápol / s nem feledkezik meg soha önmagáról” verskezdemény hét strófás folytatásában. Mire a mű végére ér, már ő maga szól, mint aki egy darabig hallgatja József Attilát, néhány strófa erejéig vele együtt énekli az aláfestő szólamot, majd a hangot átveszi - s nicsak, József Attila-hangon ő fejezi be a verset, már a magáét mondva. József Attila így sóhajtott föl, amikor egy nagy versét befejezte: „Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!” Vajon mit érzett Csontos János, amikor a félbehagyott József Attila-verseket befejezte? (Éghajlat Könyvkiadó, 2008). Magyar Napló, 2009 130