Szabó Palócz Attila: Utazások apósommal. A Felvidéken. A déli végeken (térregény) (Budapest, 2023)
2. könyv. A déli végeken - 3. fejezet. Koszovó
legrégibb országa, Bulgária. [...] Lajos Észak-Szerbiára 1359-ben lezajlott hadjáratával terjesztette ki fennhatóságát, majd két ével később egy újabb hadjárattal nyomatékosította jelenlétét, a későbbiekben azonban beérte hűbérese, Lázár kenéz hatalmának hallgatólagos támogatásával.” Ezen a ponton pedig adjuk át a szót, a pulpitust és a mikrofont C. Tóth Norbert történésznek: „...az ütközőállamok teherbírására épített politika azonban csak addig tudott sikeresen működni, amíg a török újra meg nem erősödött, s ez a vártnál is hamarabb következett be. Ám az 1404 és 1420-as évek közepe közötti húsz esztendő elegendő volt arra, hogy kiépüljön az ország déli határát őrző végvárvonal. E munkát Ozorai Pipo temesi ispán irányította. A feladat nagyságát minden téren jól érzékelteti, hogy a Nándorfehérvártól Szörény váráig terjedő, mintegy 210 kilométeres határszakaszon 1390 előtt összesen négy magyar vár állt: Szörény, Orsova, Haram és Keve. Amikor aztán 1429-ben a Német Lovagrend átvette a terület irányítását, már több mint egy tucat vár őrizte a határt, s amelyből egyet, a Galambóccal szemközti Szentlászló várat maga Zsigmond építtetett fel. A határvédő várak felépítése irdatlan költségekkel járt, nem véletlenül volt Ozorai egyben az országos sókamaraispán is, de a fenntartása - még ettől is nagyobb - évről évre jelentkező kiadást jelentett, így a Német Lovagrend zsoldosai által védett 12 várban minimum 1550 zsoldoskatonát, ebből 200 számszeríjászt kellett fegyverben tartani, aminek évi költsége meghaladta a 100 000 forintot. [...] Mindez odavezetett, hogy Magyarország Európában elsőként volt kénytelen létrehozni az állandó hadsereget, amelynek tagjai a végeken szolgáltak, és amelynek fenntartása évről évre egyre növekvő kiadási rovatként szerepelt az ország költségvetésében. A helyzet romlását látva Zsigmond személyesen jelent meg a déli végeken és bő két évet (1426 novemberétől 1428 decemberéig) ott is töltött. Kezdetben Erdélyben és Havasalföldön tartózkodott, ahol II. Dán (1420-1431) uralmát kellett ismételten biztosítani. Időközben, 1426. december 27-én Lippán elhunyt a rendszer egyik oszlopa, Ozorai Pipo. Ezt csak tetézte, hogy 1427 júniusában meghalt Lazarevics István is. Örököse unokaöccse, Brankovics György lett (1427-1456), akit még az előző év nyarán neveztek ki hivatalos utóddá. A tatai egyezség értelmében György örökölte a szerb trón mellett István magyarországi birtokait is, aminek fejében viszont Brankovics kötelezte magát pár, a Duna mellett fekvő stratégiai fontosságú vár, így elsősorban Nándorfehérvár és Galambóc át-, illetve visszaadására. Az egyezség értelmében 1427 nyarán György valóban rác despota lett, és Nándorfehérvár átadására is sor került szeptemberben, ám Galambócot a vár kapitánya eladta a töröknek. Ez azzal a nem várt következménnyel járt, hogy a Török Szultánság és Magyarország határa egy rövid szakaszon érintkezett egymással.” Brankovics, az áruló... Meséltünk, sőt vitatkoztunk és hangosan gondolkodtunk már arról kalandtúránk korábbi állomáshelyein, hogy Ulászló királyunk 1444-ben vélhetően odaveszett a várnai ütközetben. Brankovics, aki korábban még megpróbált közvetíteni a béke érdekében - ekkor már megszerezte Szerbiát, a szultán támogatását, így hát esze ágában sem volt részt venni a hadjáratban, sőt, a magyarul Kasztrióta György néven ismert albán Szkander bég (Skënderbeu... manapság kiváló konyak is viseli e nevet, ha másról nem is, erről szinte mindenki ismerheti...) felkelő csapatait sem engedte át a saját területein. A fejetlenül megkezdett hadjárat így eleve bukásra volt ítélve... 370