Ilon Gábor (szerk.): Régészeti nyomozások Magyarországon 2.0 (Budapest, 2019)

A kötet szerzői

BALOGH CSILL csillabal@gmail.com A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon születtem 1971 -ben. Régészet és történelem szakon szereztem diplomát 1995-ben a József Attila Tudományegyetemen (ma Szegedi Tudományegyetem), majd 2001 -ben a néprajz szakot is elvégeztem a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (ma Debreceni Tudományegyetem). Doktori fokozatomat 2014-ben védtem meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetében, disszertációmat a Duna-Tisza köze avar kori sírleleteinek komplex feldolgozásából készítettem. Dolgoztam a kecskeméti Katona József Múzeumban (1994-1998), a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban (1998-2000), de szakmai szempontból számomra a legmeghatározóbbak a szegedi Móra Ferenc Múzeumban eltöltött évek voltak (2000-2011). Alkalomszerűen oktattam a Szegedi Tudományegyetem történelem és régészeti tanszékein. 2013-tól élek Törökországban, ahol előbb az Isztambul Egyetem Törökség Kutató Intézetében dolgoztam (2013-2018), jelenleg pedig az Isztambul Medeniyet Egyetem Régészet és Művészettörténeti Tanszékén dolgozom egyetemi docensként. Fő kutatási területem a Kárpát-medence népvándorlás kora, az avar kor régészete, valamint a 4-8. századi sztyeppei népek régészete, különös tekintettel a türkök régészeti hagyatékára. Ezekhez kapcsolódóan végzem oktatói tevékenységemet is, a török népek iszlám előtti régészetét oktatom. 1995 és 2011 között számos nagyberuház előtti régészeti feltárásban vettem részt, és emellett 2009-2011 között a szegedi múzeum régész-koordinátoraként is tevékeny­kedtem. Legfontosabb ásatásomnak a 2009-2010-ben feltárt Makó-Mikócsa-halomi kora avar kori temetőt tartom. Ásatásvezetői tevékenységemet ma is foly­tatom Magyarországon, 2015-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének tanásatását vezetem a Zamárdi-Rétiföldek elnevezésű avar kori temetőben. A tudományos kutatás és publikálás mellett rendszeresen közreműködők szakmai kiadványok szerkesztésében is. Fontosabb munkáim „Eltűntek, mint az avarok”-Avar kori temető Zamárdi-Rétiföldeken. Budapest-Zamárdi, 2019. Avar kori temetők Bács-Kiskun megyében 1. Archaeologia Cumanica 4. Kecskemét, 2018. Egy falu a sötét időkből -Avar kori település a Felgyő-Kettőshalmi-dűlőben. Opitz Archaeologica 11. Budapest, 2018. Régészeti adatok a Duna-Tisza közi avarok történetéhez. Studia ad Archaelogiam Pazmaniensia - A PPKE BTK Régészeti Tanszék kiadványai - Archaeological Studies of PPCA Department of Archaeology 6. Budapest, 2016. A Byzantine Gold Cross in an Avar Period Grave from Southeastern Hungary. In: Drauschke, J. - Kislinger, E. - Kühtreiber, K. - Kühtreiber, T. - Scharrer-Liška, G. - Vida, T. (Hrsg.): Lebenswelten zwischen Archäologie und Geschichte. Festschrift für Falko Daim zu Seinem 65. Geburtstag. Monographien des Römisch-Germanischen Zentralmuseums 150. Mainz, 2018.25-37. Orta Tisa Bölgesi’nde Dogu Avrupa Bozkir Kökenli Gögebe Bir Topluluga Ait Mezarhk (Makó, Mikócsa-halom, Macaristan) - A Cemetery Belonging to an Nomad Community of Eastern Europe Steppe Origin in the Middle Tisza Region (Makó, Mikócsa-halom, Hungary). Art Sanat 7/20^7.53-70. Csontlemezes skatulyák és dobozkák a Kárpát-medence avar kori anyagában. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából Új sorozata (2014) 131-144. Az avar kori tömlővégek. Kuny Domokos Múzeum Közleményei 22 (2016) 193-216. Kárpát Havzasľnda Bir Avar Yay Ustasmin Mezar Kahntilan. Eski Türklerde Bilesik (Kompozit) Yay Yapimma íliskin Arkeolojik Bulgular - The Grave of an Avar Bowyer in the Carpathian Basin. Art Sanat 6/2016.109-120. Az avar kori gúlacsüngős fülbevalók. Kuny Domokos Múzeum Közleményei 20 (2014) 91-144. A Masque type Mounts from the Carpathian Basin. In: Doncheva-Petkova, L. - Balogh, Cs. - Türk, A. (eds.): Avars, Bulgars and Magyars ont the Middle and Lower Danube. Studia ad Archaeologiam Pazmaniensiae. Sofia-Piliscsaba, 2014.37-55. Martinovka-típusú övgarnitúra Kecelről. A Kárpát-medencei maszkos veretek tipokronológiája. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve - Studia Archaeologica 10 (2004) 241-303. Társszerzővel Balogh Csilla - R Fischl Klára: Felgyő, Ürmös-tanya. Bronz­kori és avar kori leletek László Gyula felgyői ásatásának anyagában. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve - Monumenta Archaeologica 1. Szeged, 2010. Balogh Csilla - Wicker Erika: Avar nemzetségfő sírja Petőfiszállás határából. In: Rácz Zs. - Vida T. (Szerk.): Thesaurus Avarorum. Ünnepi kötet Garam Éva 70. születésnapjára. Budapest, 2012.551-580. BÁRÁNY ANNAMÁRIA baranya@htm.hu 1981-ben születtem Budapesten. Egyetemi tanulmányaimat a Szent István Egyetem, Állatorovostudományi Karának Alkalmazott Zoológus szakán végeztem, ahol MSc tudományos fokozatot szereztem 2006-ban. Szakdolgozatom vizsgálatának tárgya az urbanizáció, azon belül a városlakó nyestek táplálékának összetétele volt. 2012-től a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárában, az Archaeozoológiai Gyűjtemény kurátoraként dolgozom. Főbb kutatási területem, témáim a magyarországi holocén emlősfauna archaeozoológiai vizsgálata, különös tekintettel a kutyákra és a vad ragadozókra. Emellett időként részt veszek a városlakó állatok kutatásában is. Jelentősebb munkáim közé tartozik Zalavár-Mosaburg karoling kori lelőhely, Tiszagyenda- Lakhatom, Daruszentmiklós 2005, Edelény-Borsodi földvár és Vörs-Máriasszonysziget lelőhelyek állatcsont-anyagának feldolgozása. Fontosabb munkáim Szubfosszilis barnamedve leletek Magyarországról. Sub­fosil Brown Bear (Ursus Arctos L.) Finds from Hungary. Folia Archaeologica 55 (2011-2013) 25-44. Kutyaleletek az Árpád-korból. Dog finds from the Árpád Period (10th-13th century) In: Körösi A. - Szotyori-Nagy Á. (szerk.): Szürkék, rackák, mangalicák. A 2013. november 25-26-án Matolcsi János tiszteletére rendezett nemzetközi tudományos konferencián elhangzott előadások szerkesztett változata. Hungarian Grey, Racka, Mangalitsa. Papers presented at the international conference honouring János Matolcsi, 25-26 November 2013. Budapest, 2015.177-200. “Babos” (Spotted) Pigs in Zalavár/Mosaburg, SW Hungary: Possible Causes of a Tusk Pathology. In: Bartosiewicz, L. - Gál, E. (eds.): Care or Neglect? Evidence of Animal Disease in Archaeology. Proceedings of the 6th meeting of the Animal Palaeopathology Working Group of the International Council for Archaeozoology (ICAZ), Budapest, Hungary, 2016. Owbow Books, 2017.230-239. Társszerzővel Tóth Mária - Bárány Annamária - Szenczi Péter: A nyest Budapesten. Állattani Közlemények 96/1 -2 (2011) 39-59. Bárány Annamária-Vörös István: Állatcsontleletek Mosaburg/Zalavárról. In: Szőke B. M.: A Karoling-kor a Kárpát-medencében. A Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállítása. Kiállítási katalógus. Budapest, 2014.119-127. Németh, Attila - Bárány, Annamária - Csorba, Gábor - Magyari, Enikő - Pazonyi, Piroska - Pálfy, József: Holocene mammal extinctions in the Carpathian Basin: a review. Mammal Review 47/1 (2016) 38-52. 362 A KÖTET SZERZŐI

Next