Takács Miklós: Partes inferiores. Tanulmányok a Kárpát-medence déli részének középkori településrégészetéről - Studia ad Archaeologiam Pazmaniensia 22. (Budapest, 2021)
XVII. A Délvidék a 14. század végétől a 16. század közepéig
266 XVII. A Délvidék a 14. század végétől a 16. század közepéig is igyekeztek számba venni, milyen gyakorisággal regisztrálhatók a karbantartatás, illetve a felújítás nyomai az egyes délvidéki java középkori várak ásatásainak leírásában. E kérdés megválaszolásánál ismét és szinte óhatatlanul is belebotlunk az időrend problematikájába. Sőt, e konkrét esetben a szokásos nehézségeken túl még azzal is meg kell küzdeni, hogy a feltárások egy része esetében az ásatók a kibontott falak-falrészletek kronológiáját az egyébiránt csak igen hiányosan fennmaradt írott források által megőrzött néhány dátumhoz igyekeznek igazítani. Egyetlen, többé-kevésbé biztosnak tekinthető megközelítés létezik: annak a megfigyelése, hatott-e az ostromtechnika 15. századi, dinamikus fejlődése az adott vár védműveinek esetleges megújítására, fejlesztésére. Az összkép csak általános vonásaiban egyértelmű: a Délvidéken dinamikus várépítésről szólnak a régészeti adatok a 14. század eleje és a 16. század eleje közötti korszakban. E következtetés pedig akkor is kimondható, ha megfogalmazása szűkös és rendkívül hézagos adatállomány alapján történhetett meg. Az építőtevékenység egy további, talán még az előzőnél is fontosabb jellegzetessége a széttöredezettség. Egy-egy vár felújításának, a dinamikusan fejlődő haditechnikához igazításának a mértéke a helyben rendelkezésre álló anyagi források függvénye volt. Nagyobb építkezésekre rendszerint csak nagybirtokosok (bárók, egyháznagyok) rezidenciaként is használt váraiban került sor, mert csak ezeken a helyszíneken tudták biztosítani az építkezésekhez szükséges pénzt. Az ilyen esetekben viszont elég gyakori volt az, hogy a reprezentativitás igénye a védelmi rendszer fejlesztésének igényével azonos szintű tényezőként jelent meg. A nagyobb arányú, de a reprezentativitás irányába elhajló építkezés jellegzetes példája a szerémségi Újlak várának 15. századi átépítése. A várépítkezések anyagi alapjainak különbségei - mondhatni, szükségszerűen - az egyes várak igen eltérő védelmi képességét eredményezték. Sajnos még a nagyobb várak esetében sem tudjuk meghatározni a várépítés dinamikáját az írott források tanulmányozása által. Az ilyen volumenű építkezések esetében a kiadások nagyságát - joggal feltételezhetően - egykor számadáskönyvek rögzítették, ezek azonban rendszerint elvesztek. Más írott források alapján viszont csak elmosódó képet kaphatunk. Maguk az építkezések eredményei azonban sokat elárulnak a kivitelezésükhöz rendelkezésre álló anyagi forrásokról még a várak jelenlegi, erősen átépített, más esetekben romos állapotában is. Komoly és a királyi udvar által kezdeményezett - anakronisztikus, de kifejező szóval: központi forrásból pénzelt felújítás jószerivel csak a nándorfehérvári várban folyt. Itt nemcsak az 1456-os ostrom rombolásait sikerült kijavítani, hanem olyan további részeteket is adtak a védelmi rendszerhez, amelyek már a török által 1456-ban is használt ostromtüzérség 1681 romboló hatását voltak hivatottak ellensúlyozni. A vár kikötője elé épített ágyútorony 1682 (újkori szerb nevén Nebojsa kula) e védműtípus egyik legkorábbi példája a középkori Magyarországon (25. tábla 2). A nándorfehérvári váron folytatott Mátyás kori építkezések bizonyítják, hogy e vár a korabeli Magyarország egészének viszonylatában az egyik első olyan erősség volt, ahol a védmű-modernizációt igyekeztek megvalósítani. Sőt azt is meg kell említenem, hogy az átvételek sora már megindult az 1456-os ostrom előtt, lényegében attól a pillanattól, amikor a vár tulajdona Lazarevics István halála után visszaszállt a Magyar Királyságra, így - Marko Popovic érvelése szerint - még az 1456-os ostrom előtt felépült két barbakán, azaz kapuvédmű, a vár keleti részén (24. tábla 1-2). Viszont az is tény, hogy más, korabeli délvidéki várakban alig találni hasonló, a kapuzat erősítésére szolgáló védművet. A ritka kivételek közé a bácsi vár 1683 (25. tábla 3), illetve a pécsi Püspökvár 1684 tartozik. Igaz, mind a bácsi, mind pedig a pécsi barbakán jóval kisebb méretű, és keltezésük sem lehet korábbi a 15. század végénél. Könnyen belátható: mind a bácsi, mind pedig a pécsi vár védműveinek korszerűsítését az tehette lehetővé, hogy bennük állt az ország egy-egy egyháznagyának rezidenciája. 1681 Az oszmán-török tüzérség fejlődéséről lásd: Ágoston 1992, 180. 1682 Popovic 2006, 151-153. 1683 Nagy 1961, a 90 és 91. oldal közötti, számozatlan ábra. 1684 Búzás 2016, 97.