Trogmayer Ottó: Régészeti furcsaságok, csacskaságok, marhaságok (Budapest, 2012)
Lángos csillag állt felettünk
amelynek alcíme „A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából”. Már a cím is jelzi, hogy nem egy-két napos ünnepekről, hanem ünnepkörökről kell elgondolkoznunk. Idézem: „Az esztendőt az ember mindig kultikus egésznek érezte, és kozmikus fordulatait máig számon tartja. A keresztény egyházi évnek Jézus evangéliumi életéhez igazodó liturgikus rendje az ószövetségi kultuszból, az antik pogányság és az európai népek archaikus ünneplő hagyományaiból ötvöződött össze, egyben ráépült a csillagászati, illetőleg gazdasági évre”. így kell értelmeznünk az adventet is, ezt régen kisböjtnek is nevezték, az egyházi év kezdetét, azt a négy hetes várakozást, amely a megváltó születését megelőzi. Az asztalokon ott az adventi koszorú, ennek első gyertyáját a november 27. és december 3. közé eső vasárnapon gyújtják meg. Az advent a várakozás ideje, a csúcspont a szenteste, amikor sziporkáznak a csillagszórók, illatoznak a falak közé hozott fenyők, a templomban éjfélkor felzúg az orgona: „Fel nagy örömre ma született... ” Mióta? Amióta Gergely pápa 590 és 604 között elrendelte, hogy mondjanak misét a december 24-25. közötti éj közepén. Ezt a szertartást úgy nevezik, hogy az angyalok miséje, amelyet hajnalban a pásztorok miséje követ, majd 25-én a nagymise. Kinek mit jelent a karácsony? Azt hiszem olyan időket élünk, amikor, miként a gazdaság, a társadalom a tudomány átalakulásának idején, a karácsony tartalma is megváltozik. A téli napfordulónak sokféle ünnepe volt az évezredek során. Lehet, hogy a jövőben megint új formát kap? Sajnos sokak számára a fitogtató ajándékokat, még többek számára a már-már megszégyenítő szegénységet jelenti a betlehemi csillag, a jászol, a kis Jézus születésének ünnepe. Nekem a család, az összetartás, a békesség napjai voltak gyerekkoromban, és ezt szeretném ma is. Néha azt álmodom, hogy csillagos, fagyos, sötét karácsonyeste van, apám visz a vállán, megyünk a rokonokhoz. Érzem apám télikabátjának szagát, és látom, ahogy szalad a hold és szaladnak a csillagok. Felébredek, és szinte hallom József Attila bársonymeleg baritonját: „Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!” 168