Cs. Szabó László: A magyar költészet századai (Marosvásárhely, 2008)
A magyar vers századai
Egy halott, aki csak deresedő férfi lenne, ha élne, s egy élő, aki deresedő fejjel is mélytengeri búvárja még vallásos ősemlékek elmerült kincseinek: - József Attila és Weöres Sándor hatott legerősebben a második világháború után kibontakozó nemzedékre. Kézről kézre adták Picasso rajzait; önvizsgáló vívódásukban Camus rokonai; a költő romantizált szerepében Dylan Thomasé. Szókincsük megszaporodott az űrkutatás, atombontás, mélylélektan fogalmaival (akárcsak századok előtt az angol metafizikus költőké Kopernikusz és Magellán fölfedezéseivel), de a nyelv alapja változatlanul a mind jobban feltárt folklór, amely Babits keresztény alkonyát éppenúgy átszínezte, mint József Attila külvárosi látomásait vagy Ady rémképeit a Közép-Európára szakadó Apokalipszisről. Miközben Nyugaton a költői nyelv egyre szabatosabb, zártabb, tisztább s egyúttal fukarabb és szikárabb, a magyaroké szertelenül gazdag, pontosság helyett bőség jellemzi, mintha a reneszánszból feltámadó szómilliomostól, Rabelais-től tanulnának írni. Az ő mámoros derűlátása nélkül. Olyan kétlelkűség van ebben a bőségben, amely jellemző az országos helyzetre is. Egyik oldalról nézve eszképizmus: szószaporító kitérés a nyílt színvallás elől, másik oldalról nézve a világ mohó birtokbavétele a szavak bűverejével. Úgy érez a költő, ahogy maga a nép, amelyet fel is szabadítottak, meg is szálltak. Elszakadása az urak honától nagy erőket szabadított fel az élet meghódítására, az ellenséges csapdák viszont önvédelmi mellébeszélésre kényszerítik. De az ambivalens magyar állapot még nem az emberi sors teljessége. Ennek az átélése a teremtés csodálata, mohó birtokbavétele s újfajta, materialista mítoszalkotás közben is csak tragikus lehet, ahogy tragikus volt sorsunk ősibb és tapasztaltabb antik-keresztény szemlélete. Prométheusz vére nem száradt fel a keselyű csőrén, nem is fog soha. Márpedig arról, hogy az ember, égi szikrát rabolva, itt járt a földön, az ő regéje szól legigazabban. Tudhatják ezt a fiatal magyarok, hiszen egy hazai Prométheusz sziklája alatt ébredtek öntudatra. Hallgattam eddig a legerősebb élesztőről. Bartók, mint Bach, ma már az emberiségé. De míg Nyugaton csak szűkebb területén, a zenében hatott, fiatalabb honfitár189