Banner Zoltán: Péterfy László (Marosvásárhely, 2014)
Péterfy László
ték a szerszámokat, a házat, az otthon tárgyait, egész életterüket. S hogy ebből a televényből kell/kellene merítenie a teremtő erővel megáldott alkotó embereknek — erre figyelmeztettek/kellene figyelmeztetniök a magvetőknek. Péterfy Magvetőjét - a magvetők idolumának is tekinthetjük. A marosvásárhelyi református kollégium alagsorában Bandi Dezső irányításával működő agyagozó-faragó kör gyermekkori élményét követően a kolozsvári főiskolán még tudatosabbá vált benne a népi kultúra iránti elkötelezettség. Az ötvenes évek közepén, szinte még az 1948-ban eredetileg Magyar Művészeti Intézetként alapított intézmény szellemének az utórezgéseként Kós Károly, Debreczeni László és Jagamas János közösen (felváltva) tartott féléves népművészeti kurzusán mindenki azt és annyit szűrhetett le ebből pályája alapozásához, amire és amennyire alkatából, hivatástudatából származóan késztetést érzett. Amikor tehát megérkezik Budapestre, rögtön az első, bemutatkozó kiállítása (1966) után, de még az első térplasztikája (Ülő nő, 1968, Siófoki Szívkórház) előtt felkeresi a Népművészeti (majd Népművelési) Intézetben Bánszky Pált, a később Kecskeméten létrehozott naiv művészeti múzeum alapítóját és a szintén erdélyi származású festőt, néptáncost, a Lőrincréve énekeit, népszokásait terjesztő Karsai Zsigmondot, s felajánlja szolgálatait. Külsősként és természetszerűen elsősorban a faragókörök vendégeként tájékozódik és szembesül az áldatlan állapotokkal. Kidolgoz egy oktatási módszert, s havonta egyszer elméleti és gyakorlati műhelyvezetést vállal ott, ahová hívják. 1973-tól pedig az Ifjú Népművészek Stúdiójának tokaji nyári táborában is tanít. A népi/amatőr tárgyalkotó művészkedésről alkotott fogalmak és célkitűzések megváltozásában azonban a Vas megyei Velem hozta meg a döntő fordulatot. 1975-ben ugyanis, már mint a Népművelési Intézet fafaragó tanfolyamának a vezetőjét, meghívják Szombathelyre a díszítő-művészeti szakkörök megyei kiállításának a zsűrizésére, s ő az anyag túlnyomó részét nem fogadja el. Némi sértődöttség után visszahívják: „hát akkor hogyan?” A következő évben aztán elkezdődik a velemi továbbképző épületben, a tokaji alkotótáborokban folytatódik s a Velemi Faragóba^ felépítésében teljesedik ki az a folyamat, amelyben a három követelmény — anyagszerűség, funkcionalitás, személyesség - hosszú időn át irányelvként határozza meg a Népművészeti Egyesületek tevékenységét, amelyek, szintén az ő javaslatára s az ő munkaprogramjával alakulnak a Népművészeti Egyesületek Szövetségesévé 1982 júniusában. (A bélyeggyűjtők és a horgászok egyesülete után ez volt Magyarországon a harmadik civil szervezet a rendszerváltozás előtti időszakban.) Az igazi programbeszéd persze már az 1978- as szombathelyi népművészeti kiállításon elhangzik. Ember és tárgy, társadalom és környezetalakítás művelődéstörténeti hátterére vetítve, s például József Attila, Bartók Béla, Veres Péter élteművének 32