Fodor Ilona: Csillagokból kopjafa (Marosvásárhely, 2000)
Két élet - egyben
és ezt nagyon jól játja - ez a viszony az íróság, az esztétikum és a politikum között nem szűnt meg foglalkoztatni évek után sem. Igen, Heine számára is ez volt a probléma: ő is - hogy is mondjam - harcos ember volt, militáns ember volt, de ugyanakkor nem hagyta magát beosztályozni semmiféle mozgalomba sem: franc-tireur volt, szabad csatározó; gerillaharcosa volt az irodalomnak. Én is vigyáztam, hogy ne csatlakozzam később - semmiféle párthoz vagy mozgalomhoz, amely korlátozná a szabadságomat abban, hogy azt mondjam, azt újam, amit tényleg érzek és gondolok. Ami pedig Rajkot illeti: ő aztán az volt, ami én nem voltam. Rajk intellektüelnek indult, de elég hamar kiderült - és Rajk maga is tudatára jött ennek -, hogy ő elsősorban militáns ember. Ő tényleg a mozgalmat, a politikát, a pártot választotta, és ezt - mondjuk -, éppen olyan teljes testtel-lélekkel csinálta - s abszolút hittel és meggyőződéssel -, mint ahogy mások az intellektuális hajlandóságaikat követték. Ez volt az ő műve: az ő ÜGYE, ez volt az ő szerepe - nem megjátszott szerepe: életformája, életvitele - ezért elment Spanyolországba, ezért volt ellenálló, ezért csinálta azt, amit Magyarországon csinált. Amit - bár kezdettől nem értettem vele egyet - becsültem benne: az éppen ez az ő teljes integritása és hívő magatartása volt. Ő a pártnak akarta adni az életét, mert azt hitte, hogy a párt jelenti Magyarország, a magyar nemzet felszabadítását, a szabadságot, a szociális emancipációt stb. És ennek élt, és tulajdonképpen ennek a hitének lett az áldozata. Itt kell most József Attiláról, az intellektüelről beszélnem. Maga felemlíti: sokat hivatkozom Attila proletár származására. Ez azért van, mert a költő is hangsúlyozta. Akárcsak Ady a maga származását. Még Párizsba is úgy állított be, ahogyan Ady jelentkezett: „Góg és Magóg fia vagyok én” úgy állt elő József Attila is, mint egy proletár, mint a munkásosztály képviselője: „Én, József Attila itt vagyok!” Csakhogy - itt hozzá kell tennem -: az a fajta munkásság, amelyhez tartozónak látta magát Attila, amelyhez tartozónak láttam én is őt, az a munkásság, amivel én is szolidaritást vállaltam, egy érett, a mozgalomban - a szociáldemokrata és szakszervezeti mozgalomban - kitanult, tanult felnőtt munkásság volt. Amelyik tulajdonképpen a kisiparos, az iparos társadalomból jött, és amelyiknek a viselkedésében már akkor, mikor mi összejöttünk vele, a kultúrát nagyon nagyra becsülő érdeklődést, tehát egy magát állandóan művelni akaró szándékot ismertünk meg. Ez visszatükröződött Attilában, az építőmunkásoknak, a 352