Fodor Ilona: Csillagokból kopjafa (Marosvásárhely, 2000)
Két élet - egyben
nemesfém-munkásoknak, a famunkásoknak, a nyomdászoknak tartott előadásaiban is. Ez adott nemcsak reményt, de erőt Attilának is, meg nekem is. (Én is tartottam itt - nagyon boldogan - előadásokat.) Mi tényleg egy munkáselitet láttunk és ismertünk meg. Ez a munkásság formálta Attilát intellektüellé, azaz felnőtté. Azokkal az úgynevezett „proletárköltőkkel” ellentétben, akik a szociáldemokrata vagy kommunista lapokban szerepeltek, akik a maguk gyermekded vagy az izmusoktól kificamított verseikben ehhez a munkássághoz akartak szólni, nos ezekkel ellentétben Attila, a proletáriátus költője (és nem proletárköltő!) olyan nemes, olyan kiművelt hangon beszélt, ami akármelyik polgári költőnek a dicsőségére vált volna. Számomra ő képviselte a munkásságot: a feltörekvő munkásságot mint polgárosuló osztályt képviselte. Nemrég megküldték nekem József Attila válogatott levelezésének kötetét. Ott található Attilának egy panaszkodó levele Bresztovszkihoz, amelyben elmondja: milyen „írók” jutnak szóhoz például a Népszava hasábjain. Ez ellen én is nagyon sokat tiltakoztam. És csak nagyon nehezen tudtam — például Szakasitscsal - elfogadtatni azt, hogy Attila nagy költő. (Szakasits maga is költőnek képzelte magát.) Mónus Illés segítsége nélkül meg sem tudtam volna írni, hogy Attila milyen vagy költő: a szerkesztőség többi tagja ki akarta ezt huzatai velem. Ugyanolyan ez, mint a Bartók-problematika. József Attiláról a Népszavánál azt hitték, hogy proletárköltőnek lenni az egyenlő egy bizonyos primitívséggel, műveletlenséggel. Márpedig József Attiláról - akárcsak Bartókról a zenében - mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy primitív vagy autodidakta. Mindkettő kora műveltségének és tisztánlátásának magaslatán állt. Én azt hiszem, Attilát úgy lehet igazán megérteni, hogyha azzal a művészettel veti össze és azzal a művésszel, aki hozzá a legközelebb áll: Bartókkal. Ő a magyar költészetnek és az irodalomnak a Bartókja. Ami Bartóknak olyan pompásan - nemzetközi színvonalon - sikerült, hogy a folklórból az igazi népi - és nem romantizált népi - zenét világszínvonalra emelte, a népi alapra építette s arra az alapra is, ami általánosan emberi: azt hiszem, hogy ez a magyar irodalomban kevésnek sikerült. Adynak sem sikerült annyira, mint amennyire József Attilának. Úgy, hogy benne elválaszthatatlan az ősi: a Kalevalára emlékeztető művészi tökélynek a keresése, - ami a legjobb nyugati írókat szintén jellemzi - s - éppúgy mint Bartóknál - egy igen magasrendü intellektualitás. Szóval az ő 353