Fodor Ilona: Csillagokból kopjafa (Marosvásárhely, 2000)
Két élet - egyben
költészete egyszerre népi, egyszerre általános emberi és forradalmi költészet. Minden szava mögött mély gondolatoknak az aranyfedezete áll. És ezzel kapcsolatban szeretnék valamit elmondani, amit még senkinek sem mondtam el: ami egyik büszkesége - mondjuk - az életemnek (azon kívül, hogy erre épp most kezdenek rájönni Magyarországon) az, hogy én voltam az első, aki leírtam azt a szót, hogy Attila nagy költő. Aki neki megadhatta azt az elismerést - Írásban is amit még a barátai sem. Hatvány Lajos például nagyobb költőnek tartotta Erdélyi Józsefet - bár nagyon szerette Attilát; még Ignotus Pali is: emlékszem, amikor Attila temetésére mentünk, a kocsiban azt kérdezte tőlem: - Te igazán hiszed azt, hogy ő nagy költő volt? - És én mondtam neki: - Én igazán hiszem, hogy ő nagy költő volt. Szóval még a barátai sem voltak egészen tisztában azzal, hogy egy egészen kivételes jelenséggel állna szemközt. A másik dolog - amire szintén büszke vagyok -, hogy az Eszmélet című ciklus keletkezésében - azt hiszem - elég döntő részem volt, mégpedig a következőképpen. József Attila megírt két strófát az említett Eszméletből. Azt hitte akkor, hogy ezzel a dolog be van fejezve. Egy reggel - eléggé közel laktunk: ő a Korong utcában lakott, én pedig az egészen közeli Limanova téren laktam - átmentem hozzá, és ő megmutatta, fel is olvasta a verset. - Na, hogy tetszik? - kérdezte... - Nagyon szép, de... — Mi az?! Mi az, hogy de...? - Mondom: - Ez egy ciklus, ennek több darabból kell állnia: ez így önmagában - nem teljes. Ez egy olyan hangot üt meg, amit folytami kell. - Attila nagyon elgondolkozott: - Tényleg? Gondolod? Gondolom. Olvasd csak el még egyszer. Ez valahogy úgy adódik, mint egy mozaik, melynek megvan két darabja, de amelyből még hiányzik az egész kép. - Gondolkozott még egy darabig, ahogy szokta: bólogatott, s végül azt mondta: - Igazad van. - És két vagy három nap múlva — erre már nem emlékszem -, eljött hozzám, s azt mondta: - Megvan! Megvan az Eszmélet! - Szóval megcsinálta úgy, ahogyan éreztem, hogy helyes volna megcsinálnia... Sok összetevője van annak, miért nem értik meg a kortársak a géniuszt, aki közöttünk él. Miért nem értették meg Beethovent, Bartókot, de még Petőfit sem, akit ma annyira „közérthetőnek” találunk. És miért nem értették meg József Attilát... Egyetlen mondatban úgy foglalhatnám össze e nagyok közös sorsának tanulságát: kortársai nem tudtak felnőni hozzájuk. Érezték a különbséget, csak azt nem tudták, hogy ez kvalitásbeli különb354