Fodor Ilona: Csillagokból kopjafa (Marosvásárhely, 2000)
Két élet - egyben
ség; a jónál is jobb, felnőttebb teljesítmény. Életem legnagyobb elégtétele és öröme, hogy József Attila növekedésének közelről tanúja lehettem. Fodor: Most arról, kérdezném, amit - az Eszmélet című költemény kapcsán - levelében is érintett: a ciklus 4. darabjának mondandójáról. Heine-könyvéből úgy vettem ki, jól ismeri Hegelt; József Attila is jól ismerte. Érdekelne ez a ,dialom hasított fa”, a determinizmusnak, az elrendeltségnek ez a képe és képlete. Fejtő: Azt hiszem, ami foglalkoztatta József Attilát abban az időben és ami a filozófiai háttere ezeknek a ciklus-daraboknak, az Eszméletsorozatnak: az a determinizmusnak, az elrendeltségnek, a meghatározottságnak egyfelől, másrészt pedig az emberi szabadságnak az ellentéte. - A világ nagyon rendezett, és mégsem előre látható. Azt hiszem, hogy ennek a versnek s a Levegőt!-nek közös a mondanivalója. Közös abban, hogy Attila politikai és filozófiai meggyőződésének legfontosabb posztulátumát fejezik ki: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet!” — ez a Rend egyfelől annak a meggyőződésnek ad hangot, hogy van egy rend, amelyik a múltból, a múltnak egész súlyával próbálja az embernek a sorsát, a cselekedeteit meghatározni: ez a tradícióknak a rendje, a kényszerűségnek a rendje, a szükségszerűségnek a rendje. Ezzel szemben áll egy másik rend, amit az ember önkéntesen, szabadon választ, ami a szabad civilizációnak a rendje. Másképp azt is lehetne mondani, hogy ez a demokrácia, ugye? Attila mélységesen demokrata volt ebben az értelemben, vallotta: az a rend, ami a szabadságból születik, az tulajdonképpen az embernek az önrendelkezése, vagyis a demokráciának a rendje. Fodor: Az Eszméletben megtalálható egy másik „rend” is, amely mintegy rácsként zárja be az embert: „a csillagok, a Göncölök / úgy fénylenek fönt, mint a rácsok / a hallgatag cella fölött...” Fejtő: Igen: ez a börtön. Börtön valójában a tradíció, a lélektani mechanizmusoknak a determináló szerepe - amit a freudizmus fedezett fel mindez mint fantázia, mint illúzió, mint fantazmagória, mint mitológia túlságba vive: - mint hazugság, mint konvenció gátolja az ember szabad kibontakozását. Attila az ellen a rend ellen is lázadt, és én is tulajdonképpen mindig lázadó maradtam, anarchikus lázadó. Nem arról álmodtam, álmodtunk, hogy elképzelhető egy világ rend nélkül is, hanem arról, létezik egy rend, ami a szabadságra, az értelemre, a rezonra van felépítve. Ha van Attilának üzenete a jövendő generációk számára, azt hiszem, hogy ez a még el nem avult, még mindig időszerű, még mindig megvaló355