Fodor Ilona: Csillagokból kopjafa (Marosvásárhely, 2000)
Két élet - egyben
meglehetősen meleg hangúak voltak. Például mikor a Válaszban méltatni kellett Illyés verseskötetét, akkor engem kértek meg, hogy írjak róla. Ami azt mutatja, hogy úgy tekintettek, mint Illyés barátját. Illyés is annak tekintett. És ekkor következett életem egyik nagy kudarca: szerettem volna az Illyés Gyula és József Attila közötti ellentéteket elsimítani. Mindkettőt szeretem, mindkettőt becsültem költőileg is: az, hogy ők olyan ellenségesen állnak egymással szemben, az engem rendkívül zavart. Úgyhogy amikor a Szép Szó megindult, akkor én még a Válasszal nem szakítottam. De aztán másként alakultak a dolgok. Attila nem tűrt meg - a barátságban sem - kompromisszumot. Vagy neki volt valaki a barátja, vagy nem. És ha valaki az ő barátja volt, attól a legteljesebb szolidaritást követelte meg. Én különböző okokból: politikai okokból, személyi okokból - végül is ő állt hozzám a legközelebb - őt választottam. Ekkor aztán elhidegülés állott be Illyéssel, akinek az akkori politikai álláspontját is meglehetősen bíráltam. Hajói emlékszem, Peró/i-könyvéről írtam a Szép Szóban, amit egyfelől nagyon szerettem, másfelől azonban furcsának tartottam, hogy ő, aki temperamentumában tulajdonképpen nagyon távol állt Petőfitől, épp Petőfit méltassa. Ezt az ellentmondást és az ő ellentmondásosságát: kettősségét is kihoztam bírálatomban, ami nem nagyon tetszett neki. Ennek a bírálatnak is alapjában József Attila volt az „oka”: én őt tartottam Petőfi igazi leszármazottjának. Aztán, amint a viták során lenni szokott: a dolog meglehetősen elmérgesedett, és én egy nagyon gonosz cikket írtam Illyés ellen - de azt már Párizsból: 1938-39-ben -, szintén a Szép Szóban. Már nem emlékszem, milyen légből kapott néven... Fodor: Gerson du Malheureux: talán mert szerencsétlennek érezte magát?... Fejtő: Szóval megint Illyés duplicitását: karakterének, jellemének a kettősségét emeltem ki. Nem Illyésnek, hanem Illyepusztainak neveztem a hősét ennek a szatirikus skiccnek. Ezért aztán Illyés nagyon megharagudott rám. Csak később, a háború után találkoztunk Párizsban, akkor volt köztünk egy nagy kibeszélés, és rájöttünk arra, hogy a politikai-világnézeti különbségek közöttünk nem olyan szétválasztóak, mint hittük. Akkor már persze nem „népi” és „urbánus” viszonylatban diskuráltunk. Aminthogy alapjában nem erről a szintről vitáztunk a háború előtt sem. Itt meg kell mondanom, hogy Illyés Gyulát én, úgy, amilyen - azokkal szemben, akik túlságosan kritizálták és kritizálják -, olykor még baráta360