Fodor Ilona: Csillagokból kopjafa (Marosvásárhely, 2000)
Illyés-monográfiám kanosszája
ra Hidas Antal és felesége, Kun Béla lánya véletlenül nem kapnak meghívót? „Miért nem én?” - kérdezte József Attila „elveszett” írásában, amelyben - állítólag - a moszkvai kongresszuson való mellőzését is számon kérte. És miért magasztalja égig Illyés Gyula ezt a közepesnél is gyengébb költőt, Hidas Antalt, aki József Attila szerint még az alany és állítmány grammatikai egyeztetését is elfeledte (vagy talán sohasem is tudta)? Miért emeli Illyés Hidast József Attila magaslatára? Ne bolygassuk a kérdéseket! Térjünk vissza a Hadfy Bélával, a már több ízben emlegetett Illésszármazékkal és más könyvemből „kiradírozott” Illésekkel kapcsolatos „hamisításaimhoz”. B) A juhásznagyapától, Illés Jánostól mindegyik gyermekének — a négy Illésnek és azok származékainak - adományozott kocsma, illetve vendéglő (föld, szőlő), tehát az Illések „mesterségének címerét” jelentő kocsmák közül az ozorai vendéglő és beszálló „kiradírozása” tűnt számomra érthetetlennek. A simontomyai emeletes vendéglő (ma gimnázium) megtagadása inkább érthető volt, mert hisz az az apa kocsmárosi tevékenységének színtere, s egyben a rajongásig szeretett édesanya szenvedéseinek utolsó stációja volt: innen költözik fel az anya kedvenc fiával, Gyulával együtt Budapestre. Az ozorai vendéglő azonban a juhász nagyapa egyik lánya, Illés Erzsébet révén került a családba, és a Raisz nevű férj tulajdonába is. Illyés azonban mind nagynénjét, mind Raiszot kikanyarította könyvemből. A drákói cenzúra ezúttal azt a házaspárt érinti, akik a költő testvéménjét, Illés Klárát tizennégy évesen - az anya Pestre távozása s az apa Tüskepusztára való elszegődése: a szülők szétválása után - örökbefogadták. Úrhegyi Ferencné Illés Klára, egy vele készített inteijúban, nagy szeretettel beszélt nevelőszüleiről; fel is vette és vállalta évtizedekig a Raisz nevet. Innen, ebből a vendéglőből (ahol a lakás is volt) ment férjhez, innen stafirozták ki és innen örökölt. („Pletykagyüjteményembe” kívánkozott volna az a különben nem Illyésre, hanem a korabeli túlkapásokra jellemző tény, hogy 1945-ben a „zsellérek unokájának” édes testvéménje - családjával együtt - „kuláknak” minősült, méghozzá az ozorai párttitkár, Miklós István Jóvoltából”, akiről ugyancsak 1945-ben Illyés Honfoglalók között című önéletrajzi beszámolójában Dózsa György eszményi hasonmását mintázza. Az 1962-es kiadás sem korrigál. Ez is a - később leváltott párttitkár temetésén elhangzó rigmus „költő” Illés-ivadékra, Hadfy Bélára hárul, aki iskolaigazgatóként, illetve katolikus kántorként ezt a Miklóst - a 382