Szilveszter László Szilárd: Festett az arcom nékem is… Irónia a modern és posztmodern költészetben (Marosvásárhely, 2009)
(Érték)válság vagy (érték)váltás? - Diskurzus(határ)ok nyomában
játékban, a nyelv önteremtő jellegének és a diskurzus öncélúságának hangsúlyozásában: Szenteltessék meg a te neved, Mondtam. Az ismeretlennek. Rám szóltál, ne üvöltözzek, Senki nem süket. Ujjaid hideg Gyertyáit egymásba csomózott, Hideg ujjaimra fektetted. Ugyanez a dialogikus szervezettség érvényesül a korábbi keletkezésű TESTamentum; Vízumkényszer vagy akár a Szent Mihálytemplom és az Egy búcsú képei című alkotásokban is: „Alvó zarándokok az oltár előtt, a kövön / Ez az én testem, az meg a tied." A többszintű párbeszéd itt lényegében egy olyan szemantikai szerkezetet hoz létre, melyben a befogadó és a szöveg autoritása csak a hagyománnyal való konfrontációban körvonalazódhat. Az intertextualitás ilyenképpen nemcsak afféle: „habarcs, amely részeket kapcsol össze, vagy [...] látványos repedés, amelyen át a szövegből más szövegekbe huppanunk",262 hanem az emberi tapasztalat és a percepció tükörszerű ide-oda mozgásának, a valóság és szubjektum alapvető nyelvi determináltságának posztmodern (felismeréseként is értékelhető. Visky András költészetéhez hasonlóan, a Bahamut lánya című Orbán János Dénes-vers is, egyszerre vallomás és a textuális hagyománnyal - ez esetben éppen a József Attila-életmű darabjaival - folytatott játékos-ironikus dialógus. A beszélő és az elbeszélt történet beazonosíthatatlansága itt lényegében abból a kettősségből teremtődik, amely egyrészt a konkrét (életrajzi) referenciálhatóságban valóságként tételezi önmagát, más részről viszont - éppen a kanonizált szövegekkel folytatott párbeszéd és a József Attila-kultusz tradicionális kellékeinek felelevenítése folytán - saját textuális (meg)képződöttségét, azaz fikcionalitását helyezi előtérbe ironikusan: 141