Horváth Andor: Golyóstoll. Egy értelmiségi jegyzetfüzetéből 1980-1982 (Marosvásárhely, 2006)
1981. november 13
pedagógiában, különösen, ha a „nevelői buzgalom" a „kiemelkedő alkotókat személyükben is példaképekké formálja"? Hogyan értendő továbbá akijelentés: „a költőnek legnagyobb példaképnek is első lesz - József Attila"? (Felteszem, hogy ezúttal a pontatlan fogalmazás is nehezíti a megértést, bár az is csak feltevés, hogy a mondat helyesen így hangzanék: „a költőnek legnagyobb József Attila példaképnek is első lesz.") Mire gondoljak továbbá azt olvasván, hogy „pozitív hőssé" kell válnia, „szentté" kell avatni, s ezáltal „embertelenné" tenni? Meg hogy így aztán nemhogy követni, de még szeretni sem lehet? Mármint József Attilát. Ismeretes, hogy az elmúlt évek során a magyar irodalomtudomány sokat foglalkozott a költő „kórképével", olyannyira, hogy a nemrégi évfordulón olyan figyelmeztetés is elhangzott: az irodalmi köztudatban nem kell a „beteg költőnek" szánt teret túlméretezni. Hogy milyen aggodalomból származott ez a figyelmeztetés, s mennyire volt indokolt - nem firtatom. Eszményítése ügyében viszont alighanem különbséget kell tenni az irodalomtörténet és a tankönyv között: az elsőben a jelenség nemigen észlelhető, a másodikban viszont - ha csakugyan működik - természetes. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a Petőfi eszményítése is éppoly természetes kell hogy legyen számunkra, mint a lengyeleknek a Miczkiewicé, a románoknak az Eminescué, az oroszoknak a Puskiné stb. Igaz ugyan, hogy ettől még nem lesznek szentek, még kevésbé embertelenek, de példaképekké csakugyan válhatnak - nem mellékesen azért, mert valóban nemzetük legnagyobb költői. Helytállónak érzem ezzel kapcsolatban Békés Ferencnek egy kerekasztal-beszélgetés során (Az ifjúság történelmi tudatáról ismereteiről, szemléletéről - Társadalmi Szemle, 1981/10.) elhangzott észrevételét: „Úgy látom, hogy a fiatalok ma is venzerőt jelentő példaképeket, modelleket keresnek. Nemcsak beaténekeseket, együtteseket és egyéb divatáramlatok hozta olcsó, kérészéletű ideálokat. Csakhogy az eszményítési igényt az iskolarendszer, a tömegkommunikáció és az ifjúsági mozgalom nem elégíti ki: nem tud, vagy nem akar pozitív példákat adni. Úgy vélem, az árnyalásnak van egy olyan határa, ahol meg kell állni. A negatív példa ugyanis nem lelkesít." Ha sarkítottan hangzik is el, kiemelésre 143