Hegyi Mária: Rügybomlástól lombhullásig (Marosvásárhely - Nyárádremete, 2012)
BARANGOLÁS A GYERMEKKORBAN - Utakat keresünk
tot fel nem cserélte volna soha néhány állattal nagyobb vagyonnal és függőséggel. Ellenvetésem mégsem illett volna így, a maga nyers formájában a tanárom elé tárnom. Hallgattam. S ő is szünetet tartott. Lehet, ráérzett gondolatomra. Tudhatta, hogy mifelénk mindig keskeny parcellákon termelték gabonájuk a falusiak, a szabad székelyek, akik még a királyi vagy fejedelmi függőséget is csak akkor fogadták el, ha az érdekeikkel megegyezett. Dezső bácsi magában mindent meghányva- vetve, így folytatta elmélkedését:- Te még fiatal vagy, lányom, de elég értelmes ahhoz, hogy felfogd: a most felkapaszkodó elvtársak sokkal jobban fognak zsarolni, mint a régiek. A mostani vezető-réteg, éppen azért, mert semmije sincs, mindent a nép izzadságából próbál kipréselni. Nagyobb benne a meggazdagodási vágy, mint a régiekben. A régieknek évszázadok álltak rendelkezésére. Volt idejük megalapozni a maguk anyagi jólétét és kulturális fölényét is. A mostaniaknak szűkre szabták az idejét, sietniük kell. Mindent előre látott az én öreg, tapasztalt tanárom. Minden útravalóval felpakolt, de én úgy jártam, mint az énekben panaszkodó fiatal, aki késve ismeri fel „édesanyja sok szép szavát”, amelyekből „kit fogadott, kit nem soha”. Akkor még nem fogadhattam el Dezső bácsi jövendölését. Akkor még hittem a kommunista eszmékben, az egyenlőség és igazságos elosztás elvében. Arra gondoltam, hogy idős tanárom szavait konzervativizmusa, saját osztályának érthető kiábrándultsága diktálja. Sajnos, sokáig elkísért ez a hit. Bíztam még akkor is, amikor nyilvánvaló jeleit láttam annak, hogyan válnak az eszmék, hitek üres frázisokká az immár meggazdagodott aktivisták, politikusok szájában, s hogyan használják fel céljaikhoz az olyan naivan és érdektelenül hívőket, mint én. Az életre készített fel Dezső bácsi. Jelenünk visszásságaira próbálta ráirányítani a szemem, de én ellenálltam. Saját magam szerettem volna észrevenni, kitapogatni mindent. S ha most újból fiatal lennék, ismét csak ezt tenném. A magam szemével szeretném látni, a magam kezével szeretném kitapogatni az utat, amelyen elindulok. Sok elméletet felszedhetünk az iskolában. Az igaz tanítás azonban az, amelyre az élet tanít. Azt nem tagadhatja le senki. Annak az igazolására maga a valóság adja kezünkbe a bizonyítékokat. Naiv, bizakodó voltam, elismerem, nem szégyellem, és nem tagadom. Nem az én személyemmel kezdődött ez a „jellemhiba” Az emberi történelem tömve van naiv, jövőnkben bizakodó, megváltani akarókkal. Kezdhetném egészen messziről, mondjuk, a legenda hősével, Prométheusszal vagy a valóságossal: Spartacusszal. De maradjunk itt a közelben, a mi tájainkon. S itt is csak a két szomszédos nép legnagyobbjait emlegessem: Petőfit és barátját, Arany Jánost, József Attilát és Ady Endrét, akik mind a nép felemelkedését szorgalmazták, a népet szerették volna uralkodóvá tenni. Bár nem mindig szimpatizáltak velünk, mi több, gyak-95