Hints Elek: A középkor orvostudománya (Marosvásárhely, 2018)
VI. Rész. Járványos betegségek a középkorban
élelmiszerekkel való kereskedés. A bélpoklosság elleni védekezés tehát elég nagyarányú volt, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a XIV. század végén Wirchov szerint 19 000 leprosórium működött Európában. A bélpoklosoknak a középkorban igen szomorú volt a sorsa. Társadalmilag halottnak tekintették őket. Például Franciaországban templomi halotti ünnep keretében requiemet tartottak lelki üdvükért, s utána egy lapát földet dobtak lábaikra, jelezvén, hogy az egyházi és polgári élet szempontjából halottak. A leprás nem örökölhetett, fegyvert, kést nem viselhetett, és megkülönböztetésül jellegzetes ruhát, kalapot kellett viselnie, az utcán kereplővel kellett a járókelők figyelmét felhívnia magára. A szigorú internálással elérték azt, hogy a középkor végén rohamosan csökkent a bélpoklosok száma, annyira, hogy 1490-ben VIII. Ince pápa feloszlatta a leprásokat gyógyító Szent Lázár-rendet, amelyet az általános betegségekkel foglalkozó johanniták rendjébe olvasztott be. Amíg Olaszországban Montagnana megállapítása szerint a lepra már 1460-ban megszűnőben volt, és Európa nyugati felében csökkent, a k< leti részeken, így Dél-Oroszországban ebben az időben kezdett nagyobb méretekben elterjedni, amire bizonyítékok az 1462-től kezdve fennmaradt írásos adatok. Az orvosok működése inkább az elkülönítésben merült ki, a gyógykezelésben csaknem tehetetlen volt: fürdőket, gyógyitalokat és kenőcsöket alkalmaztak. A kor szokása szerint érmetszéseket végeztek. Mindez a gyógykezelés azonban csak keveset jelentett a betegség enyhítésére nézve. Ez a szörnyű betegség bizonyos mértékig a kultúra hiányának volt következménye, és amint a művelődés a különböző országokban előhaladt, aszerint húzódott vissza. A középkor másik jellegzetes betegsége a fekete halál volt, melyet már az ókorban jól ismertek. A középkor elején és végén egész városokat, Európa lakosságának negyedrészét elpusztította. A VI. században fellépett járványt az akkori orvostudomány kozmikus eredetűnek tekintette, és ellene nem tudta felvenni a harcot. A XIV. században fellépett járvány első elterjedésekor felkészületlenül találta az orvostudományt. Ezért nem alkalmazták azokat a rendeleteket, amelyeket a lepra ellen Európa-szerte életbe léptettek, de mikor a második pandémia vonult végig Európán, helyenként már rendszabályokat hoztak, amelyek hosszabb-rövidebb ideig megmentették a lakosokat. Sajnos a példát nem követték mindenfelé, ezért ez a szörnyű járvány közel másfél évszázadon keresztül dühöngött Európában. Az alábbiakban igyekszem rövid képet nyújtani a pestisről alkotott felfogásról, elterjedéséről, pusztításáról. Kevéssel a Római Birodalom bukása után a Földközi-tenger partvidékén igen heves földrengések, tűzhányókitörések, időjárászavarok rémítették az embereket, főleg 513-560 között. Ezeknek tulajdonították az akkori tudósok és maga a nép is a fellépett járványok sorozatát. A járványok közül leginkább a pestis tizedelte a lakosságot. Az első nagyobb arányú járvány 531-ben ütötte fel fejét Konstantinápolyban. Úgy ennek, mint az 542-ben fellépett nagy járványnak kiindulópontja Egyip-314