Makkai Gergely: Környezetünk védelmében a Marosvásárhelyi Rádióval (Marosvásárhely, 2010)
Az ökotermékekről
mérgeket, termésserkentőket vagy egyéb vegyi anyagokat, amelyekkel a növények életfolyamataiba avatkozunk be. A termesztés során nem meríti ki egyoldalúan a talajerőt, a termékenységet a talajélet fenntartásával igyekszik szabályozni, így biztosítva a növény fejlődéséhez szükséges tápanyagokat, energiákat, mindazt, amit mi, szakemberek egy szóval ökológiai egyensúlynak nevezünk. Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy ha megőrizzük a talaj, a termőföld egészségét, benne egészséges növényeket termelünk, akkor egészséges táplálékhoz jutunk. Ez az egészségünk megőrzéséhez segít hozzá, ez az ökológiai termesztésnek a lényege. Másként mondva, ha az ökológiai gazdálkodás célját akarjuk meghatározni, akkor egészséges, jó ízű, a természetes zamatoknak, illatoknak megfelelő, kívánatos élelmiszereket termelünk, és egyéb, az életvitelünkhöz szükséges javakat állítunk elő. Ezeket a javakat nevezzük szaknyelven öko- vagy biotermékeknek. Máris hozzáteszem, hogy a biotermékeket az elmúlt években sok vád is érte. Sokan azzal próbálták elvenni néhány évvel ezelőtt a gazdák kedvét a biotermesztéstől, és rábírni őket a vegyszerek használatára, hogy biotermesztéssel csak a kukacos almát vagy a csigáktól megrágott salátát lehet termelni. Természetesen ezt az élet megcáfolta. Ma már a legelegánsabb ámházak polcain is gyönyörű ökoalmát vagy biosalátát lehet kapni. El kell mondanunk azt, hogy amikor ökotermékről beszélünk, akkor a termelés és a fogyasztás egy sajátos, magánjellegű kapcsolatáról van szó. Sok fogyasztó azért vásárol ökoterméket, mert meg van szentül győződve arról, hogy ebből személyes előnye származik. Ha megkérdeznénk őket, lehet, hogy nem is tudnák pontosan megmondani, hogy mitől bio a bio, de nekik egészséget jelent, vele meg vannak elégedve, és számukra ez a legfontosabb. Egyébként a kérdésre, hogy ki miért fogyaszt ökoterméket, a legtöbben a következő indokokat hozzák fel. Az ökotermékeket 20