Székely Mendel Melinda: Magyar színjátszás Amerikában (Marosvásárhely, 2013)

Színészsorsok két kontinensen át

150 SZÍNÉSZSORSOK KÉT KONTINENSEN ÁT nam!” (Hegedős, é. n.: 246.) A látogatásból te­hát „disszidálás” lett. Hegedős Györgyi azóta Kanadában, Vancouverben él. Pályafutását főként koreográfusként folytat­ta, bekapcsolódott a kanadai magyar kultúréletbe. Először a Magyar Házban szervezett tánccsopor­tot, magyar műsorait egy idő után angolul konfe­rálta, műsorfüzetet nyomtatott, zsúfolt házat pro­dukált, amiért azonban a Magyar Ház elnöke ki­zárta a további szervezésből, mondván, engedélyt kellett volna kérnie. Ez az eset igen jellemző a di­aszpóra magyarságának káros széthúzására, ami, sajnos, ma is tapasztalható, ha valaki figyelmesen olvassa a kanadai magyarok internetes beszélge­tős oldalait. Hegedős Györgyi keserűen jegyzi meg könyvében: „Építik a magyar gettót, de nél­külem. Kezdték mondani, hogy mit mikor csinál­hatok. Végül kenyértörésre került sor. 25 kisgye­rek s vele 50 szülő hagyta el a magyar klubot, kö­nyörögtek, hogy nyissak privát tánciskolát, mire én azt válaszoltam, ha összerakni nem tudom a magyarságot, széttépni nem fogom.” (Hegedős, é. n.: 252.) Ezután a Kanadai Multikulturális Intézetben kapott állást, majd játszott angol nyelven egy té­vésorozatban, de játszott Kertész Sándorral a Torontói Művész Színházban is, mint ahogyan arról a vonatkozó fejezetben szó esett. 1974-től Dajka Színház néven magyar műked­velő színjátszócsoportot vezetett. A teljesség igé­nye nélkül idézzünk ide néhány előadást, Hegedős Györgyi rendezésében: Karinthy Frigyes: Kabaré, Mariann három strive, Fejér István: Az alkohol öl, Karinthy Frigyes—Heltai Jenő: Bűvös szék, illetve Nagy nő, Huszka Jenő: Gül haha, Molnár Ferenc: Olympia, Magyarnóta-est, Hegedős Györgyi-est, Vaszary Gábor: Bubus, Móricz Zsigmond: Nem élhetek mu­zsikaszó nélkül, Csiky Gergely: Nagymama, Fodor László: Érettségi, Irodalmi est, Herczeg Ferenc: A Gyurkovics lányok, Áprilisi tréfa — kabaré, Ivan Menchell: Özvegyek klubja, Visszapillantó — kabaré (Színlapok és Hegedős, é. n.). A Dajka Színház tagjai vendégszerepeitek az Egyesült Államokban is, és 1997-ben, működé­sük 25. éves jubileuma alkalmából Émlékalbumot jelentettek meg. 1988-ban a Sarah Bernhard életéről készült kétszemélyest, A languszta sikolyát Kertész Sándor és Hegedős Györgyi adták elő Torontóban. Később, Hegedős Györgyi a Kosaras Vilmos ál­tal vezetett Torontói Magyar Színházban is ven­dégszerepeit. A Hegedűs a háztetőn Golde-ját ját­szotta 1989-ben, majd 1999-ben az Illényi Katalin és Farkas Bálint vendégszereplésével előadott My Fair Hadyben Técsy Sándor mellett vendégszere­peit Torontóban. Aktív szerepet vállalt a kanadai magyarság kulturális életében és a magyarországi vendégművészek szerepléseinek szervezésében. Élete regényét, gazdag és színes pályafutását Balettpatkány címmel magánkiadásban jelentette meg, a Duma Könyvkiadó Kft. gondozásában. Hegedős Györgyi jelenleg a vancouveri nyug­díjas színészek otthonában él. / Rendhagyó páros pályakép - Az Oss Enikő - Varga Tibor házaspár ÉLETE THÁLIA SZOLGÁLATÁBAN Az itt következő rész a színészsorsokat felvo­nultató fejezetben lényegében csakugyan rend­­hagyó. A két személyiség életének, munkásságá­nak méltatásához több forrásra támaszkodtam: Oss Enikő életírására, a Medgyessy Évával és Oss Enikővel folytatott beszélgetések anyagára, mely az oral history körébe tartozó dokumentáci­ós anyagot jelent, valamint színielőadások doku­mentumaira. Ehhez társulnak még a különböző sajtóanyagok, melyek munkásságuk méltatását, szakmai recepcióját idézik. Tekintve, hogy mind­nyájan a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet végzőseiként kollégák va­­gyunk-voltunk, közös szellemi indíttatással, szak­mai készültséggel kerültünk a pályára, sok tekin­tetben azonos vagy hasonló sorsot megélve, úgy vélem, nem követek el hibát, ha ezt a részt némi­leg személyesebb hangvétellel tárgyalom, alkalma­sint Enikőként, Tiborként idézem nevüket, felvil­lantva személyes életük, sorsuk, családi viszonya­ik fontosabb epizódjait, az amerikai magyar szín­házon keresztül a magyarságtudat ébren tartása,

Next