Székely Mendel Melinda: Magyar színjátszás Amerikában (Marosvásárhely, 2013)
Kanadai magyar színházi élet
114 KANADAI MAGYAR SZÍNHÁZI ELET nünk, hogy míg e gazdag és változatos műsort művészi színvonalon prezentálták a közönségnek, azonközben ki-ki valamilyen civil foglalkozásból meg is kellett éljen. Szörényin, Bogáthyn kívül más vendégművészeket is szívesen látott Torontóban Kertész. Többször fellépett nála önálló estjeivel az Egyesült Államokban is jól ismert Fellegi Teri, részt vett az előadásokban, illetve önálló zenéstáncos esteket mutatott be Bársony Rózsi7, akit a torontói színház örökös tagjának megtisztelő címével is megajándékozott. Kiváló színvonalú magyar táncospár járta akkoriban a világot, a budapesti Operaház volt művészei, Kovács Nóra és Rabovszy István, akik saját tánccsoportjukkal és zenekarukkal léptek fel Amerika-szerte. 1964-ben Kertész Sándor is meghívta a világhírű táncművészeket, és egy 1200 férőhelyes termet bérelt ki erre az alkalomra. Legnagyobb meglepetésére azonban a jegyeknek alig fele kelt el. Ez pedig nem csupán ráfizetést, de botrányos leégést is jelentett volna a direktor számára. Fogta a telefonkönyvet, és végighívogatott személyesen minden magyar nevű családot. Mint azt önéletírásában be is vallja, sok csalódás érte. Volt, aki azt mondta, ő már nem magyar. Volt, aki erőltetetten törve a nyelvet nem akarta megérteni, hogy miről van szó. És volt, áld tényleg nem tudott már magyarul, sőt, azt sem tudta, hogy ő tulajdonképpen magyar... „Volt olyan magyar, aki azt mondta, köszöni szépen a hívást, de ők már nem magyarok. Ezeket mondta nekem magyarul! Szegény. Kirekesztette magát egy nagy közösségből, fölényesen megtagadta szülőhazáját, fajtáját, tanítóinak nevelését. (...) Bosszantott, hogy nincs alkalmam megmagyarázni, hogy a kanadai kultúrpolitika számtalanszor hangsúlyozza: nem lehet jó kanadai, aki megtagadja ősei hagyományait.” (Kertész 1981: 173.) Végül a balettiskola növendékeivel és angol anyanyelvű táncosokkal töltötték meg a termet, és az előadás nagy sikert aratott, amely nem csupán a magyar, de a kanadai angol nyelvű sajtóban is visszhangra talált. A magyarországi vendégművészek közül elsőként Horváth Jenő zeneszerző érkezett örökzöld slágerszámaival (Te vagy a fény a% éjszakában, 1963). A budapesti vendégek sorában ezután következett Bilicsi, Feleki Kamill és Petress Zsuzsa (1965), majd az utolérhetetlen Latabár Kálmán, aki ezt követően nemsokára meghalt. Kertész Sándor befogadta színházába a hatvanas években Torontóban letelepedett Polgár Tibort, a kiváló zeneszerzőt és karmestert, aki a Magyar Rádió zenei vezetője volt, és feleségét, Nagykovácsi Ilonát, a híres sanzonénekesnőt. A Nagykovácsi—Polgár páros nem a könnyű műfaj fülbemászó dalaival aratott itt nagy sikert, hanem Ady, József Attila, Kosztolányi, Szabó Lőrinc és Villon megzenésített verseit hozta el a közönségnek (1964-ben). 1967-ben a bécsi Operaház magyar primadonnája, Réthy Eszter érkezett meg a Marica grófnő címszerepére. 1968-ban kivételes művész egyéniség vendégeskedett Kertész társulatában: az utánozhatatlan Mezey Mária. Kertész Sándor tévedhetetlen érzékkel oldotta fel a színházak műsorpolitikájában igen gyakran felmerülő dilemmát: közönségsiker vagy igazi művészet? Kertész idegen anyanyelvi környezetben, másodállásként működtetett színházában megmutatta: a kettő működhet együtt is. Ennek bizonyítéka az a meghívólevél is, amit Budapestre Mezey Máriának írt. „... Te még nem tudod, milyen csodálatos érzés több ezer kilométerre Magyarországtól játszani — magyaroknak. Nem tudod, hogy az estéden megjelenő közönség hányféle társadalmi, üzleti programját halasztja el csak azért, hogy Téged hallhasson. A művészet csodálatos varázsát fogod itt érezni, ahol a csend is mélyebb, a sírás is megrázóbb, a nevetés is harsányabb.” (Kertész 1981: 300.) Mezey Mária8 TLletem története című előadóestjét 1968 áprilisában láthatta a torontói, majd a montreali közönség. „Hangvétele — bársonyhangú gordonka hatása — szimfonikus zenekar. A Szeretet Papnője jött el Torontóba, hogy meghirdesse az emberekbe vetett hitét. Az egyszemélyes »Mintabrigád« mindent tud, amit valaha művészi módon színpadról, vagy — Mária esetében — szószékről tolmácsoltak, Mezey akkor ríkatja vagy nevetteti meg közönségét, amikor csak akarja. Mindentudó, akinek mindent elhiszünk, bármit mond, szaval vagy énekel.” (Ismeretlen, 1968, Az utánozhatatlan Mezey Mária. Magyar élet, 1968. ápr. 27., idézi Kertész 1981.) A vendégművészek sora Sárdy János (1968), Németh Marika (1968), Kazal László (1969), majd Rátonyi Róbert és Zentai Anna (1969) fel