Markó Béla: Olvassuk együtt. Versmagyarázatok (Marosvásárhely, 1999)
József Attila: Nyár
egy szonett vagy egy poéma, egy szobor vagy egy freskó, egy szonáta vagy egy szimfónia. A stiliszták sok haszonnal járó munkájában ez a titkos derűlátás, amely egy-egy friss teóriában a bölcsek kövét mutatja, tulajdonképpen csak nélkülözhetetlen segédeszköz: a lemondás vagy a részeredményekbe való belenyugvás nem lehet munkahipotézis. A műalkotás és az elemzés párhuzamosai a végtelenben találkoznak. Nehéz lenne megmondani, akár ötven, akár száz, akár több száz év távlatában, hogy most valójában közelítenek-e egymáshoz. Annyi biztos, hogy - meg ne hallják ezt a stiliszták, meg ne hallja énem racionálisabb fele - ebben az ügyben a kishitűség jelenti a reményt és biztatást, mert ami tudós eszközökkel teljes egészében ízekre szedhető, rendszerezhető, vegyelemezhető, az hasonló eszközökkel előbb-utóbb reprodukálható is, ez pedig a költészet emberarcú országának nem eljövetelét, hanem bukását jelentené, a számítógépes versírás természetellenes diadalát. A „Költő és tsa" részvénytársaság merített papíron, szebbnél szebb betűkkel szállíthatná a gépverseket. Ha még kellenének valakinek. Egzakt módszerrel leírható modellek mégis vannak, másképpen tényleg fölösleges volna a stilisztika, így viszont - hadd feledtessük kételyeinket - hasznos, szükséges, fontos tudomány. S hogy lépjünk egyet visszafelé, a konzervatívabb irodalomszemlélethez: ami leírható, az a forma. Ami csak alig-alig kitapintható, csak alig-alig megfejthető és kanonizálható, az a tartalom. A forma örökíthető, eltanulható, tudatosítható, modellezhető: egy szonett szabályai, egy szabad vers feszülései és elernyedései, a képalkotás törvényei, a verszene lüktetése, a világból kiragadott alaktalan részlet egésszé való gyúrásának tudománya. Minden versben más ez a forma is. Az elemzés sémái sohasem illenek rá tökéletesen. Ezért aztán nyilvánvaló, hogy a műértő akkor igazán tudós, ha közben művész is egy kicsit. Meg szoktunk különböztetni tudatos és ösztönös költőket, de én kétlem, hogy például a teljes ösztönösséget valamely remekművön ki lehetne mutatni. Mint ahogy a teljes tudatosságot sem. A kettő - munka és tehetség, tanulás és ihlet - szerencsés 118