Székely Ferenc (szerk.): Nyolcvan nyugtalan esztendő. Születésnapi megemlékezés Sütő Andrásról Marosvásárhelyen és Pusztakamaráson 2007 júniusában (Marosvásárhely, 2008)
A megemlékezéseken elhangzott beszédek
jét kéri, hogy mielőtt elmenne, az utódaira hagyja, amit ő is egykor az elődöktől kapott. Apáink, anyáink, a nagyszülők lelkének ereje ez, hiszen ismerem őket, tudom mit tettek meg értünk, és hogyan hordoztak „sasszárnyakon" bennünket. „Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. Enyém a múlt és övék a jelen. Verset írunk - ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem." (József Attila: A Dunánál) Óriási baj az, ha elvész a folytonosság, ha nincs már többé élő múlt, lelketlen lesz a jövő. Ebben a rövid párbeszédben és a benne elhangzó kérésben népe megmaradásának féltő aggodalma szorítja Elizeus szívét. És Illés enged. A történet azzal végződik, hogy palástját átveszi az új próféta, Illés pedig tüzes szekéren az égbe ragadtatik. így ment el a próféta kései utóda, a mi Andrisunk is az elmúlt évben Illés szekerén a mezőségi egekbe, de életmű-palástját reánk hagyá. Tudunk-e hálásak lenni ezért és boldogok, hogy a mi nyelvünk és hitünk adott otthont gondolatainak, lelkiségének? Talán föl sem mérjük igazán a drága kincset, azt a felbecsülhetetlen örökséget, melyet reánk hagyott, nekünk adott. Kedves Testvéreim, a végszót nem én mondom ki. Segítségemre van a már idézett versével József Attila, aki az örök jelenbe szólítja a németek nagy íróját, Thomas Mannt. így tudom elképzelni a köztünk mindig jelenlevő erdélyi írónkat, a bennünk élő és lényünkre ható Andris bátyánkat. „Foglalj helyet. Kezd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki Csak szépen néz téged, mert Örül, hogy lát ma itt Fehérek közt egy európait" Ámen. Demeter József lelkipásztor Szászrégen 53