Pomogáts Béla: Öt költő. Irodalomtörténeti tanulmányok (Marosvásárhely, 2005)
Megbékélt lázadó. József Attiláról
„Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége / Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! / Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! / Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!” A bús magyar éneke című versben ugyanez a fájdalom, a korábbi, harciasabb hangoltság után, akárcsak mesterénél: Juhász Gyulánál, elégikus színezetet kap: „Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja, / régi honát, testvéreit — mást se tehet — siratgatja. / Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben, / zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken.” Az ország megcsonkításán érzett fájdalom az idők múlásával enyhült, nemcsak József Attila, hanem Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Aprily Lajos és Reményik Sándor esetében is, a költői panaszt az a törekvés váltotta fel (vagy egészítette ki), amely a megmaradt országnak új és tartósabb eszményeket kívánt adni. A trianoni bukás ugyanis arra is rávilágított, hogy az első világháború előtti korszaknak nem voltak olyan közösségi eszményei, nem volt olyan nemzed stratégiája, amely védelmet tudott volna adni a bekövetkezett nemzeti tragédiával szemben. Nemcsak a fiatal József Attila, mások is úgy gondolták, hogy a trianoni végzettel szemben csakis egy új nemzeti felemelkedés fejthet ki hatékony ellenerőt. Ennek a felemelkedésnek (vagy legalább megerősödésnek) a húszas évek új magyar irodalma egyetemleges meggyőződése szerint két igazi erőforrása lehetett (volna): a társadalmi és kulturális megújulás. A társadalmi megújulás vágya fejeződött ki József Attilának azokban a költeményeiben, amelyek a magyar falu szociális elmaradottságának szorongató tapasztalataival vetettek számot: az Aratás előtt, a Magyarok (két változatban is), a Magyar Alföld, a Tissyisytg és a Falu című versekre gondolok a többi között. Hadd idézzem most csupán ez utóbbi (1934 nyarán keltezett) költeményt: ... Hallgatom ag álmodó falut. Szorongó álmok sulinak; meg-megrebbentik a% elaludt ámyú fűszálat. 225