Pomogáts Béla: Öt költő. Irodalomtörténeti tanulmányok (Marosvásárhely, 2005)
Megbékélt lázadó. József Attiláról
lányi Dezsőnek, Márai Sándornak, Illyés Gyulának, Németh Lászlónak, Radnóti Miklósnak és másoknak) az eszmei tájékozódásával állott párhuzamban, akik mindenekelőtt az európai (mondhatnám így is: a keresztény) humanizmus és erkölcsiség hagyományai nyomán ítélték meg a kontinentális viszonyokat, tehát egy értékelvű gondolkodás nyomán, és éppen ennek az értékelvűségnek a jegyében utasítottak el mindenfajta totalitárius hatalmi berendezkedést, tehát nemcsak a német és olasz fasizmust, hanem a szovjet bolsevizmust is. Európa — a francia földön ösztönző hatásokat kapott, a nagy európai kultúrákban kiválóan jártas — József Attila számára nem pusztán földrajzi vagy történelmi fogalmat jelentett, hanem személyes élményt, emberi és költői identitásának egyik meghatározóját (ahogy identitásalakító tényező volt számára a külvárosi világ, a szocializmus eszméje, a magyarságélmény, a szerelem vagy az Istennel való találkozás is!). Költészetében nem egy alkalommal tűnt fel az európaiság gondolata, és ezt mindig természetes módon tudta egybefogni a magyarság iránt érzett elkötelezettségével. (Akárcsak Babits, Kosztolányi, Illyés, Szabó Lőrinc, Németh László, Radnóti Miklós, Vas István és Weöres Sándor — a korszak szinte mindegyik irodalmi kiválósága.) „Magyar vagyok, de európai” — tett József Attila beszédes vallomást egyik korai versében, az 1925 augusztusában keltezett Viszem a földem címűben. József Attila európai tudatosságának és hűségének bizonyára leginkább ismert és méltányolt megnyilatkozása az 1937. január elején írott Thomas Mann üdvözlése című költemény. Valójában alkalmi versnek készült, a nagyszerű német író budapesti látogatására, akit a Szép Szó szerkesztősége hívott meg, és a Magyar Színház ünnepi estjén kellett volna a költőnek felolvasnia, ezt azonban a rendőrség betiltotta, így csak a folyóiratban jelenhetett meg. Thomas Mann számára természetesen lefordították a költeményt, és ő nyilatkozott is arról (a Magyar Hírlap munkatársának), hogy milyen mélyen hatott rá a költő gesztusa. A gesztus az akkor már régóta emigrációban élő és hazájában nem-létezőnek nyilvánított írónak szólt, a költemény mindazonáltal ennél jóval nagyobb fon234