Pomogáts Béla: Öt költő. Irodalomtörténeti tanulmányok (Marosvásárhely, 2005)
Megbékélt lázadó. József Attiláról
József Attila istenhitét természetesen nem lehet a huszadik századi magyar költészet nagy hitvallóinak, így Babits Mihálynak, Sík Sándornak, Reményik Sándornak, Rónay Györgynek, Dsida Jenőnek vagy Pilinszky Jánosnak az istenhitével összehasonlítani, ámbár időnként nekik is meg kellett hitükért küzdeniük. Az a költő, aki gondolkodásának legáltalánosabb törvényei szerint mindig is valamilyen kettős fénytörésben szemlélte és ítélte meg tapasztalatait és felismeréseit, az Istennel való személyes viszonyában is egyféle kettős hajlamnak engedelmeskedett: igaz áhítatot kifejező verseiben is időnként feltetszett a lázadás vagy a kétely, és látszólag Isten-nélküli költeményeiben is valamiképpen benne rejlett a transzcendencia iránt érzett vágy, esetleg a transzcendens lét sejtelme. Legnagyobb versei közül két olyan költeményre gondolok, amelyek különben szövegszerűen nem utalnak az istenélményre, az egyik az 1933-ban írott Óda, a másik az 1934-es dátumot viselő Eszmélet. Mint Beney Zsuzsa, aki József Attila istenélményéről és -hitéről a leginkább alapos és felismerésekben gazdag (imént említett) tanulmányt írta, mindkét nagyszerű és igen gyakran (nemegyszer egymástól nagyon is eltérő módon) értelmezett költeményt tulajdonképpen az emberi lét végső titkaiba behatolni kívánó költő gondolkodásának a világában helyezi el. Beney Zsuzsa arra hívta fel a figyelmet, hogy az Oda „a világ természeti harmóniáját”, az Eszmélet pedig „az emberi világ rendezettségét” szeretné érzékeltetni. „Most, az Isten-kép majdani kialakulására gondolva — olvasom — mindössze az Óda nagy biológiai víziójában felismert harmóniára utalunk, s arra, hogy ez a harmónia mennyire általános érvényűén, képszerűségében milyen magasan az egyetlen test szervrendszere felett, az univerzum harmóniájának képeiben jelentkezik. Azt, hogy az Óda harmóniája, bármilyen távoli utalásként is, Istenre emlékeztet, részben annak köszönheti (...), hogy a költő, alighanem tudatosan, bibliai reminiszcenciákkal fokozta a vers 4. részének emelkedettségét: A nagy képet bevezető sorok — »S mint megnyílt értelembe az ige, / alászállhatok rejtelmeibe!...« minden bizonnyal János evangéliumának bevezetését idézi »és az Ige testté lett«. Mária-himnusznak, az Égi Rózsát idéző 241