Nicolae Balotă: Romániai magyar írók (1920-1980) (Marosvásárhely, 2007)
Szilágyi Domokos
alapozatlan dolgokat érintő szkepszise: „mert csak az igaz, ami végtelen/ minden véges: megalkuvás". Ezek a sorok a Bartók Amerikában című nagyívű poémából származnak, amelyből egy időben körvonalazódik a tragikus létezés víziója és egy ars poetica váza. Érdekes, hogy a sors megjelenítéséhez a költő még kifejezések szintjén is a népi bölcsesség archaikus fogalmait használja. Ebből helyenként természetesen csak a szentenciózus hangnem ismerhető fel, mint a Bartók emlékének ajánlott versben: „Halál elől meghalásba menekül, aki él - / út-e az út, mely nincsen? / Kevés helye az életnek ott, hol túl sok a vér. / Kevés helye az embereknek, hol túl sok az isten. / / Akit sorsa meg akar tartani: / síriglan reményben ég el. / Akit sorsa el akar veszteni: megveri tehetetlenséggel." Végigkövetni Szilágyi Domokos költői pályájának alakulását a József Attila hatásáról árulkodó Alom a repülőtéren című debütkötettől kezdve, az én világába egyre mélyebbre hatoló, egyre jellegzetesebb, önállóbb hangon megszólaló köteteken keresztül (Szerelmek tánca, 1965, de különösen A láz enciklopédiája, 1967 és az ugyanabban az évben megjelenő Garabonciás), egészen az érett költő által a hetvenes évek során kiadott kötetekig (Fagyöngy, Palocsay Zsigmonddal közösen, 1971, Sajtóértekezlet, 1972; Öregek könyve, 1976; Tengerparti lakodalom, 1978, és persze a már említett, 1978-as posztumusz kötetig: egy ritka elhatározottságról tanúskodó alkotói életút vizsgálatát jelenti. Jogos a szóhasználat, hiszen Szilágyi egész költészetében ott van az „életmű akarása", és nem hiányzik belőle a harc, a vita sem: „És hát dolgozom, addig is, / amíg lábam beletörik / a negyvenkettes félcipőbe." A „Kunst der Fuge-t" tanulmányozó ember bátorsága, mert hiszen a költészethez hasonlóan a zene is vonzotta, a művész-mesteremberé, aki mindig készen áll a sikeres példák hasznosítására (legyen bár szó zeneszerzőkről, mint Bartók, Honegger vagy Mozart, vagy olyan költőkről, mint Csokonai Vitéz Mihály, Arany János, József Attila, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor). A bevált költészeti kódokkal szembeszálló költő bátorsága, aki a Búcsú a trópusoktól (1969) verseiben egy új poétika megalapo326