Banner Zoltán (szerk.): Szó, eszme, látvány (1920-2000) (Marosvásárhely, 2002)
Erdős I. Pál: Egy befejezetlen arckép
Babits Mihály utolsó portréja értelmes együttélés, egymást megbecsülés békéjét, s lehet-é parancsolóbb érv, lefegyverzőbb felmutatás egy szép, tiszta vagy aggódó női arcnál? Utunk, XLI. évf. 47. sz. 1986. nov. 21. Babits Mihály utolsó portréja* 1941 nyarán a bizonytalan béke melegét élveztem Budapesten, s nem is sejtettem jövőm későbbi sötét fordulatát. Akkor indultam el tulajdonképpen a pályán, s minden alkalmat kihasználtam, hogy hivatásomnak élhessek, éjjel-nappal portréztam, rajzoltam és festettem; a megszállott dühével dolgoztam, mintha sejtettem volna, hogy az alkotás percei számomra meg vannak számlálva. Mondom, nyár volt, nyár utója, a hidak még nem is álmodtak szörnyű halálukról, pompás volt a város a nap tüzében. A Film-Színház-Irodalom redakciójában, ahol illusztrátorként dolgoztam, nagy munka folyt. Pár nappal azelőtt rajzoltam le Zilahy Lajost, még jól emlékeztem bohém fejére, amikor új megbízást kaptam: Babitsot, a beteg költó'fejedelmet kell a lap számára lerajzolnom. Ereztem, hogy kárminvörösre változik arcom a nagy megtiszteltetés hallatán. Fiúi tiszteletet éreztem az éló' költők legnagyobbika iránt, akit én Petó'fi, Ady, József Attila mértékével mértem. Babits a Vár alatt lakott, egyazon utcában Kosztolányi Dezsővel. Odalátszott a Vérmezó' krómzöldje, amely felett könnyű fellegek húztak el. Megilletó'dve nyomtam le a kilincset. A szobalány nyitott ajtót, aki már tudott érkezésemről, és bevezetett a lakásba. Babits felesége, Török Sophie nem volt otthon, s így a lány vezetett el a Mesterhez. Könyvekkel zsúfolt szobákon mentünk keresztül. Végül, a harmadik szobához érve, a tárt ajtón át, feltornyozott párnák között megpillantottam a költő szomorú, fáradt, meggyötört, csonttá aszott fejét. Hallottam a szívem dobogását, épp hogy el tudtam motyogni, ki vagyok s honnan jöttem. A szemek, azok a hallgatag és mégis beszélő szemek megbabonáztak. Szénnel alárajzolt két hatalmas drágakő. Erőlködve megszólal, jelzi, hogy nem tud beszélni, de írásban válaszol, ha valami érdekel... Nyekergő, szomorú, artikulálatlan hangfoszlány hagyja csak el a torkát. Leülök a kerevet szélére, és munkához látok. Ahogy néhány vonással megpróbálom rögzíteni az arc karakterét, érzem, kezem botorkál a rajzlapon. Lámpalázam van. * Értékes dokumentum került eló' Erdó's I. Pál régi munkái közül: Babits Mihály 1941-ben, nem sokkal halála eló'tt készült portréja, amelyet a költő' az aláírásával hitelesített. A Babitsnál tett látogatás élményéről a művész 1945-ben Szatmáron a Népvédelem irodalmi estjén előadást olvasott fel. Alább közöljük az írott élménybeszámolót. 193