Andrásfalvy Bertalan: Jövőnk gyökerei. Írások a népművészetről (Budapest, 2019)
Népköltészet és vallás
asztalon keresztül berohan a szobába, és ott találja a leányt vetélytársa karjában. A vőlegény megáll, hosszan gondolkodik, s ez az idő jó arra, hogy amaz felajánlja cserébe a húgát, amit a vőlegény el is fogad, és minden jóra fordul. A balladát egy 17. századi kézirat őrizte meg, s ebben a megfogalmazásban már műköltői átdolgozást sejtet. Egyébként a dán balladákban sokszor előforduló elhálás mozzanatát nevén nevezik, míg a magyar, román és francia balladákban igen szemérmes és költői hasonlatok jelzik csak ezt az eseményt. Igaz, a közismert magyar Molnár Annában is jóra fordul minden, de nem így. Több változatban a végső kifejletről hallgat, csak sejteti, hogy a kaland jóra vagy rosszra is fordulhat, mert a befejező mondat így hangzik: „Kigombolta dolományát, megszoptatta kicsi fiát”, ti. amíg a gazda odajárt borért a vendégnek. De van moldvai változatunk, melyben a bocsánatért folyamodó asszonyt a megcsalt férj kivégzi. Nem szándékom ezúttal a tartalmi és formai ismérvek elemzésében és összehasonlításában megragadni, és ezzel eltérő történeti fejlődés tükröződésére mutatni a balladák tükrében, hiszen ezek tipikus irodalomtörténeti problémák lennének, de Vargyas Lajos által megnyitott úton tovább járva egy másik, azt hiszem eddig meglehetősen elhanyagolt kérdést kívánok fölvetni: ki, mikor és miért énekelt ilyen tragédiát dalban elbeszélve? Hogy maga a műfaj mikor és milyen körülmények között született meg, azt már nagyjából tudjuk. Ki, mikor és miért énekelte? Hasonló kérdéseket tesz fel már az irodalomszociológia: ki, mikor és miért olvassa el Nagy László, József Attila vagy Petőfi versét, Tolsztoj Feltámadását. Arra a kérdésre, hogy a költők és írók mikor és miért írták meg ezt vagy azt a művüket, olyan kérdések, melyek egyáltalán az irodalomtörténet tárgyát képezték és képezik ma is. Ha nem is a célját, de okát, előzményét, motivációit és élményanyagát kutatja. A költemény a dráma előadása, a könyv kiadása — már művészet és irodalompolitikai kérdés Barcsai szeretője (Az elégetett házasságtörő): Az asszony szeretőt tart, amit a gyermek árul el apjának. A férj meglepi őket, kivégzi vetélytársát, majd az asszonyt is elevenen elégeti. 339