Bán András: Horváth Péter - szabad szemmel (Budapest, 2021)
Szabad szemmel
Amikor elkezdték bontani a berlini falat, az az életem egyik nagy kalandja volt. Bejött Féner Tamás a fotórovatba, és azt mondta: ráérsz, Péter? Mondom, rá. Mert itt egy repülőjegy, pár óra múlva megy egy gép Berlinbe, bontják a falat, kell egy képriport meg címlap, aztán másnap gyere haza! Szett-táskába gépváz, objektív, tiszta zokni, tiszta gatya, szőlőcukor-tabletta, koffeintabletta meg egy üveg whiskey, de csak laposüveg fért bele. Elmentem, fényképeztem, kábé huszonnégy órát töltöttem Berlinben, közben egyszer a követségen aludtam egy pár órát valami vendégszobában, és fogalmam sem volt egyébként, hogy mi fog történni. Senki nem tudta Magyarországon, hogy mi fog történni. Tamástól hallottam meg, hogy bontják a falat, a Kossuth Rádió még nem mondta be. Előtte voltam az NDK-ban: Berlin szürke, unalmas, barátságtalan, amit akarsz. Nem ismertem rá a városra meg az emberekre: felemelt fejjel mászkáltak, röhögtek, vadidegenek szóba elegyedtek egymással, és egy nagyon jóízűt fényképeztem. Rá egy hétre megjelent a Képes 7- ben címlapon, négy oldalon valami kis rövid szöveggel-a szöveg igen bizonytalan volt még akkor, merthogy valójában senki nem tudta, hogy jó, van ott egy lyuk a falon, és akkor most mi lesz. De ez a Berlin-dolog megmaradt bennem, később visszamentem, már egy másik újságtól. Amikor a szovjet csapatok ünnepélyesen kivonultak, amikor a fal maradványai között hippik éltek, és mindenféle fura dolgok voltak ott a város közepén. Oda visszajárok - németül sajnos máig nem tanultam meg, de valahogy mindig megértettük egymást. Elérkeztünk A hetedikhez a Képes 7 idején. Viszonylag kevés szó esett eddig Florváth Péter kiállításairól. Nem is volt belőlük túl sok: látjuk, már elmúlt negyven, amikor a „hetedik" következett az Ernst Múzeumban. Hogy jött ki az, hogy „hét"? Baján, Kaposvárott, Budapesten (MADOME) rendezett önálló tárlatokat amatőr korszakának munkáiból, az első városban kettőt is, ez eddig négy. Az „emtéki" időben a Ferencvárosi Pincetárlaton, a Vadas Ernő Teremben és Veszprémben elegyes riportfotókat tett ki (hat). Az 1976-os Női munkásszállás kiállítás a Fészek Művészklubban mérföldkő volt, ekkor figyeltek fel igazán a kísérletező „HP” mellett a riporter „HP”-re. Aztán jött egy tárlat a Fiatal Művészek Klubjában, Kiskunfélegyházán (a lakótelep-sorozat). Ne számoljuk tovább. Ugyanerre az időszakra esett még egy esemény, amelynek inkább az ismertség miatt volt jelentősége, nem a szakmai súlya miatt. Akkoriban pályázni lehetett a Magyar Fotóművészek Szövetsége művészeti bizottságánál kiállítás megrendezésére. Néhányaknak a Műcsarnokban kínáltak lehetőséget, többeknek „közművelődési” vándorkiállítást ajánlottak. Támogatást kapott egy utazó kollekció összeállítására, amit aztán a Szövetség vándoroltatott a képek elkopásáig. (E támogatott kiállítások törzsanyagát le kellett adni az MFSz titkárságára, ahol egy szekrényben gyűlt, később a kecskeméti fotómúzeum alapító kollekciójába került.) A Munkásszálláson képanyaga így jutott el 1978 folyamán Balmazújvárosba, Debrecenbe, Kincsesbányára, Zalaegerszegre, a következő évben Miskolcra, Kisújszállásra, Paksra, Sátoraljaújhelyre. Akárhogy számoljuk, ez több hétnél, így az Ernst Múzeumban rendezett kiállítás címét értelmezzük inkább József Attila nyomán így: „a hetedik te magad légy"! Az „Ernst” a Műcsarnokhoz tartozott abban az időben, rangsorban másodiknak számított a főváros kortárs kiállítóhelyei között. Tagoltabb terei alkalmasabbak voltak kisebb műtárgyak számára, labirintusszerű alaprajza érzékeltetni tudta egy-egy életút kanyarjait. 39