Bárdosi József: Évek és képek. Történelem és/vagy esztétikum. 1960-2010 (Budapest, 2017)
II. Évek és képek 1960-1989
„Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ" JÓZSEF ATTILA Ha folytatjuk József Attila tudományos egzaktsággal megfogalmazott sorait - „Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikat / s így mindenik determinált"269 -, akkor joggal érezzük, hogy a költeményben nemcsak az 1930-as és 1980-as évekről, hanem korunkról is szó van. A nagyváradi születésű Molnár László József a kolozsvári képzőművészeti akadémián végezte tanulmányait, majd a korabeli szokásoknak megfelelően szülőhelyétől jó messzire, Bukarestbe helyezték, ahonnan 1980-ban áttelepült a magyarországi Veresegyházára, majd pedig Vácra költözött. Írhatnám azt, hogy akár a halom hasított fát, a művészt is szorította, dobálta, determinálta a világ, ahogy alkotásait is. Molnár grafikáit megközelíthetjük a folyamatok, a megfigyelés és a rögzítés hétköznapi fogalmaival, amelyek rögtön elárulják, hogy művei a társadalomra, a valóságra figyelő avantgárd szemléletet tükrözik, de a trompe l'oel, a quodlibet és a vanitatum vanitas kifejezésekkel is leírhatjuk, amelyek művészettörténeti kötődésre utalnak, és rögtön rátérünk a magyarázatukra. Mindkét megközelítési mód utal a megjelenítés módjára, amely csakis valamiféle realizmus lehet. A folyamatok rögzítésének legobjektívebb módszere az esztétikumot és a művészi manírt egyaránt kiiktató hiperrealizmus. Korábban többször esett szó a hiperrealizmus kifejezés alkotóelemeiről, a 'hiper-' és realizmus jelentéséről. Molnár grafikái nem egészen hiperrealisták, mivel méretük nem nagyobb a valóságnál, részletezettségük azonban meghaladja az emberi szem által egyszerre felfogható részletgazdagságot. Ha meg akarjuk nevezni módszerét, a fotónaturalizmus a legmegfelelőbb kifejezés. Leonardo korában azt mondták, hogy a művész versenyre kél a természettel, hát most azt mondjuk, hogy a grafikus versenyre kél a fotográfiával, bár egyáltalán nem ez az ábrázolás lényege, annak ellenére, hogy a barokk trompe foe/7-festészetnek épp ez volt a célja. A francia trompe l'oeu kifejezés szó szerint a szem becsapását jelenti, köznapi értelemben a „mintha élne"jelenségre kell gondolni. A trompe l oe/7-technika célja az érzéki csalódást okozó illúziókeltés. Művészeti szempontból az érzéki csalódás nem más, mint a valóság tudatos félreinterpretálása, az érzékelés összezavarása a képzőművészet kétdimenziós eszközeivel. A 17. században számos holland festő ábrázolt félrehúzhatónak látszó függönyt, valódinak látszó drapériát vagy szögre akasztott tárgynak tűnő festményt - Molnár László József fotónaturalizmusa is ilyen. A trompe Ideil kifejezés összekapcsolódik egy másik, a múlt században feledésbe merült műfajjal: a quodtibettel. A quodtibet olyan kompozíciót jelent, amely a véletlenszerű 177 “’József Attila, Eszmélet 11933-34 tele]