Ady Endre: Egy keresztvetés története. Zsidó történetek - Múlt és Jövő klasszikusok (Budapest, 2006)
Utószó
Ady Endre zsidó története talán sosem lett volna, ha csupán Ady-t, az embért ismerem, s nem olvastam volna hozzá Ady-t, a költőt.” A Korrobori-frigy emberileg nem élhető. Túlságosan is megterhelt társadalmi és az idegenségből eredő, csak az érzékek (ösztönök) legmélyén lávázó feszültségektől. Amint ez a tánc leghevesebb roptában, ״legszeretkezősebb” pillanataiban is nyilvánvalóvá válik. (״Micsoda gyávaság még meg sem mondani, hogy a Korroborit űzzük, járjuk pár évtizedek óta a Duna- Tisza táján. Itt két fajtátlan s egyformán idegén fajta szeretkezik egymással a Korrobori szabályai szerint.”) Azonban a kultúrateremtésben annál inkább termékeny ez a nász. Mert a művek, a halhatatlan művek, és a zseni-költő egyszer s mindenkorra létrejött. És a modellje: a magyar géniusz — zsidó hinterlanddal. A magyárrá válni akaró zsidó felröptető energiájával, akarásával (״elkötelezettségével”). Ez a kapcsolat, ez a narratíva lényege - а тоdern magyar kultúrának genezise. Ez olyan erős kötelék, olyan igaz, hogy még a holokausztot is túlélte. S hogy ez a frigy már nem terem ma, nem teremthetett többé Bartókhoz, Adyhoz hasonló zseniket, s korszakaikhoz akárcsak hasonlítható korszakot - noha deffenzívebb szakasza a két világháború között még megcsinált egy József Attilát —, annak minden bizonnyal az lehetett az oka, hogy úgy élte túl a holokausztot, hogy nem szembesült vele - s 261