Braham, Randolph L. (szerk.): Tanulmányok a holokausztról IX. (Budapest, 2018)
A holokauszt előtt
MAGYAR ZSIDÓ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBEREK A HOLOKAUSZT ÁRNYÉKÁBAN gatói és kutatási vezető kinevezését meg nem kapta az Austen Biggs Center School of Clinical Psychology osztályán (Stockbridge, Massachusetts). Publikációin kívül, amelyeket a pszichológia és a pszichoanalízis viszonyáról, valamint a felejtés teóriáiról írt, aktív tagja volt a New England Pszichoanalitikus Társaságnak és a Nemzetközi Pszichoanalitikus Társaságnak is. Az American Psychological Association kitüntetése méltó elismerése volt munkásságának. A harmadik emigrációs hullámmal érkezett Detre Tamás,268 aki a neuropszichofarmakológia területén tevékenykedett, a Yale egyetem pszichiátriai osztályának vezetője, majd a pittsburgh-i egyetem nemzetközi programjának orvosigazgatója és az egyetem elnökének tanácsadója volt. Fő témáit, amelyek a gyermekkori depresszió, erőszak és agresszió, valamint a közegészségügyi fejlesztési politika területét ölelik fel, aktívan folytatja. Varga Ervin269 az orvosi egyetemet Budapesten kezdte és Pécsett fejezte be, mint sokan a háború utáni generációból. Munkaszolgálatos volt Felsőhangonyban, Bustyaházán és Hidegségben, emlékeit három könyvében és több cikkében elevenítette fel, amelyekben a pszichopatológia változó motívumaival és József Attila kóresetével is foglalkozott. Londoni tanulmányúján kapott meghívást először egy kutatói állásra New Yorkba, később klinikai professzorként Princetonba került, ahol folytatta a pszichofarmakológia terén korábban kifejtett és publikációkkal alátámasztott témáját. Az európai példának megfelelően Amerikában is teret nyert a női pszichoanalitikusok nyitása tipikusan női problémák irányába. Vezető egyéniség volt Fanny von Hann-Kende,270 aki még Budapesten írta le a róla elnevezett ״temporary diabetes insipidus” szindrómát. 1948-ban már a Columbia egyetemen dolgozott, és tagja lett az American Medical Associationnek és a Medical Society of New Yorknak is. Klinikai kutatási témája a női szexualitás volt. Margaret Mahler (Schönberger Margit)271 gyermekgyógyászati tanulmányai befejezése után kezdett pszichológiával és pszichoanalízissel foglalkozni. Németországon, Ausztrián és Anglián keresztül érkezett Amerikába. Karrierjének legnagyobb teljesítménye egy terápiás központ megteremtése volt a New Yorkban működő Masters Children Centerben. Tanított, vezette a képzésben részt vevő analitikusok tréningjét. Hat fontos könyve és négy cikke gazdagította életpályáját szervezői és irányítási tevekénysége mellett, amely az Albert Einstein School of Medicine gyermekanalízis program vezetőjeként teljesedett ki. A szakma kitüntetések sorozatával jutalmazta: két-Thomas P. Detre, Obituary, University of Pittsburgh, University Times, 2010. október 14., lásd http://www.utimes.pitt.edu/?p= 13669 (letöltve 2017. december 4.). Ervin Varga, lásd Ahriman publisher’s web page www.ahriman.com/autoren/ ervin_varga.htm (letöltve 2016. december 20.). Lásd http://www.psychoanalytikerinnen.de/index.htmliungarn_biografien.html (letöltve 201. augusztus 11.). Uo. 268 269 270 271 209