Braham, Randolph L. (szerk.): Tanulmányok a holokausztról VI. (Budapest, 2001)
A holokauszt után
RANDOLPH L. BRAHAM azonosultak a magyarság ügyével - a magyar zsidók abban a hitben éltek, hogy Magyarország konzervatív-arisztokrata vezetésével viszonylag sértetlenül fognak kikerülni a háborúból. Ez a remény foszlott szét 1944. március 19-én, amikor a német csapatok bevonultak Magyarországra. A történelem tragikomikus fintora, hogy ez a hatalmas és magabiztos zsidó közösség a szövetséges hatalmak győzelmének előestéjén esett áldozatául a legsietősebben végrehajtott és legkegyetlenebb pusztításnak. Ellentétben például Lengyelországgal, ahol a náciknak közel öt évre volt szükségük, hogy gyilkos tervüket véghezvigyék, Magyarországon nekik és magyar cinkosaiknak ugyanez alig négy hónapot vett igénybe. A holokauszt magyarországi fejezete történelmi rejtvény, amely a második világháború vége óta sok tudóst és laikust foglalkoztatott. Hogyan és miért volt lehetséges a zsidóság elpusztítása a szövetségesek győzelmének előestéjén? Először vegyük górcső alá a történelmi előzményeket és a pusztítás menetét. Aztán kíséreljük meg a történelmi rejtvény megoldását e folyamat négy különböző részének meghatározása és elemzése útján. A történelmi előzmények és a pusztítás folyamata Európában az első világháborút követően Magyarországon vezettek be előszőr zsidóellenes törvényt. Sok zsidó számára az 1920-ban bevezetett ún. numerus clausus törvény adta le a vészjelzést és ásta alá azt a mély - és visszatekintve illúziónak bizonyult - hitet, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején (1867-1918) létrejött és kibontakozott egy igazi magyar-zsidó együttélés. Hitüket tovább rombolta az 1920-as évek elején elszabadult, pogrommá fajult ellenforradalmi terror, valamint az a zsidóellenes bel- és nácibarát külpolitika, amelyet Magyarország 1935-től folytatott. A két háború közötti időszakban a magyar társadalmat két alapkérdés sürgős megoldásának feladata foglalkoztatta: a revizionizmus és a ״zsidókérdés”. Az egymást követő magyar kormányok igyekezete arra irányult, hogy meg nem történtté tegyék a trianőni békeszerződés (1920) büntető következményeit.2 Ennek érdekében őszszehangolták Magyarország revizionista külpolitikáját Mussolini Olaszországának, majd annak a náci Németországnak a külpolitikájával, amely 1933- tói kezdődően elkötelezte magát az 1919-es versailles-i békeszerződés által létrejött európai rend megbontása mellett. Magyarország elköteleződése a náci Németország és a fasiszta Olaszország oldalán igen sikeresnek bizonyult: 1938 és 1941 között jelentős területeket sikerült visszaszereznie Csehszlo-2 A trianoni békeszerződés következtében Magyarország elveszítette történelmi területének kétharmadát, magyar lakosságának egyharmadát, teljes lakosságának háromötödét. A részleteket lásd Randolph L. Braham, A népirtás politikája - a holokauszt Magyarországon, Budapest, Űj Mandátum, 2003,23-28. 360