Ember Mária: El a faluból (Budapest, 2002)
El a faluból
м őst már lassan minden afelé mutatott, hogy — legalábbis számomra — vége lesz a szenesbeli életnek. Eldöntöttem, hogy a vizsgák után nem тагаdók tovább, nem akarom a mesterlevélig vinni. Mások is terveket szőttek, hallottam, amint a nagylányok arról beszélgettek, miért ne próbálnának meg közülük akár hárman együtt kivenni egy kis cselédszobát, s varrásból megélni? A szabásznő lánya biztatta őket, hogy segít majd nekik vendégkört szerezni. Mások lehajtott fejjel hallgattak. Polgár Ági — tudtam — bent marad a következő évre is. Ábrahám Rózsinak sem volt a kinti életben senkije. A Pöttyös visszatérését várta, s néhányunknak elárulta, hogy pártmunkát végez egy közeli körzetben. Egyik vasárnap elhívott magával, Gobbi Hilda szavalt egy lakóház udvarán, Ilosvay Katalin is, ha jól emlékszem. Ady-verseket mondtak, Petőfit, József Attilát, a gangon kint könyököltek a lakók, tapsoltak, olykor még bele is kotyogtak. Folytak az előkészületek a kettős esküvőre is. Az ebédlőben a falhoz tolva felállítottak két hosszú asztalt, ott gyűlt a sok nászajándék. Étkészlet és likőröskészlet, tejeskancsó és vizeskancsó, zománcos vájdling és cseréptál, zsúrterítő, szalvettákkai... A nőegyleti hölgyek hordták össze, lehetőleg egyformán, igazságosan elosztva a két pár közt. A havera erőteljes mozdulatokkal dirigált, épp egy angol dal volt soron: ״Régi mesédre emlékszel-e még? ... Volt egyszer rég, egyszer rég... ” s még annyit sem éreztem, hogy megingok, elindul velem a dobogó, csupán azt érzékeltem, hogy oldalt fordulok,