Gyárfás Endre: Ifjúságom e zöld vadon. Regény - Holokauszt-életek 6. (Budapest, 2020)
Ifjúságom, e zöld vadon
Szórakoztató időtöltésnek fogtam fel az ״iskolázást” meg az egymással vívott csörtéket. Örömöt szerzett az is, hogy esténként nem kell otthon, a ruhás szekrény, a kredenc, a kerek asztal, anyám ágya, az én fekhelyem az összetolt székeken, a vaskályha és a varrógép mogorva őrizetében raboskodnom. Gömbhegyű tőrömmel vívtam ki magamnak a koraesti szabadságot. A szellem szabadságáról csak annyit sejtettem, amennyit a nagy költők és írók művei tártak föl előttem. Petőfi Apostola, Arany walesi bárdjai, Ady kurucai, József Attila ״gondra bátor, okos férfiai”, igen, ők engedték ki a szellemet a palackból, amelybe a zsarnokság gyömöszölte. A zsarnokság nekem egyelőre csak történelmi fogalom volt. A diktatúra tehát nem más, gondoltam, mint ami nálunk régebben, a földkerekség más tájain pedig manapság is nyomorítja az embereket. Természetesnek tartottam, hogy hazám határát nem léphetem át, még a népi demokratikus országokba sem utazhatóm, sőt, ha most újra el akarnék menni Gencsapátiba, csak indokoltan kaphatnék határsáv-belépőt. Természetes, hogy a moziban nem láthatom a háború előtti magyar filmeket, anyám és nagyanyám kedvenceit, Karádit, Jávor Palit, Szeleczky Zitát, Muráti Lilit, természetes, hogy sokan suttogóra fogják a hangjukat, ha valaki kiejti a Trianon szót, és nem énekelhetjük már a Tito-vezette jugoszláv partizánok indulóját, ״seregek kelnek magas hegyek ormán, de lenn a völgyben zsarnők hadja lép...” Olvasmányaim mindazonáltal lekapartak egyegy foltot a ״természetességnek” eme freskójáról. Móra Ferenc bejárhatja Olaszországot, Spanyolországot, Móricz Zsigmond mesélhet Erdély magyar múltjáról... Tanulnom kell a rajzolást, a festést, a zenekomponálást. ״Térmészetes” tehát, hogy az írás tudományát vagy mesterségét is tanulnom kell. Megtudtam, hogy a belvárosi művelődési házban, ahol díjnyertes fotómat kiállították, irodalmi, pontosabban írói kör működik. ן 112