Hajnal Anna: Tiszta, tiszta, tiszta. Hetvenhét vers (Budapest, 2006)
Nem értelek
rű gyötrelmeiről és gyötrelmes gyönyörűségeiről - az embervilág kiáltó igazságtalanságait és létében fenyegető agresszivitásait ő sem kerülhette ki. A háborús években ritkábban írt, mint korábban, szinte igazolta az inter arma silent Musae szentenciáját. Néhány verse így is, az ő ״apolitikus” módján is, a félelem légkörét megidézve is a magyar antifasiszta líra kiemelkedő darabjai közé tartozik. A magyar jelző fontos ebben a mondatban: dacolt a kirekesztéssel, mint Radnóti, és életműve kifejezi ragaszkodását kézbe simuló, engedelmes munkaeszközéhez, az anyanyelvhez, a hazai klasszikusokhoz és gyerekkorához, amelyet a falusi gyerekekkel együtt élt át a kölcsönös ártatlanság állapotában. Hajnal Anna azok közé a költőink közé tartozik, akik a test és a lélek különleges emlékezőtehetségével őrizték meg magukban a gyermeket, hasonlóan, mint kedvencei közül József Attila vagy Szép Ernő. József Attilával összevetve, a kettőjük különbsége is szembetűnő: Hajnal Anna eredendően nem olyan tragikus alkat, mint nagy elődje (és nem is olyan érzelmes-szomorú, mint Szép Ernő). Megkockáztatom, hogy ő azon kevesek közé tartozik a költészetben, akiknek megadatott a boldogságra való készség is, ez a költészetszerte ritka tulajdonság. Az ő verseit olvasva is létgondokba, szerelmi csalódésokba, gyászba és az idő előrehaladtával egyre több, a mulandóság tudatából fakadó szorongásba ütközik az ember, de meglepődünk azon is, hogy mennyi öröm - olykor az esztétikai harsányság formájában is megnyilatkozó életöröm - harsan föl himnuszaiban, ezekben a reá különösen jellemző művekben. De csöndesebb idilljeiben és elégiáiban is: a boldogság, különösen a Debussy-zenét idéző, erotikus szerelmi lírájában, sokszor jobban kedveli a meghitt komolyságot, mint a nevetést (ismét Radnótit juttatva eszembe). Van humora is, de nem nevetős vagy tréfálkozó (csak a gyerekverseiben), inkább a derű kisimult arckifejezésével. Ifjúkori védistennői Aphrodité és Artemisz - korai panteizmusa himnikus versekben idézi meg őket. Aphrodité az érzéki szerelem, Artemisz az éjszaka, a Hold, az erdők és az állatok védnöke. Hajnal Anna hálás gyermeke mindkettőjüknek, de a görög mitológiára gondolva, őt magát Orpheusz leszármazottjának látom. Orpheuszról tartja a legenda, hogy a vészé-