Heller Ágnes - Kőbányai János: Bicikliző majom (Budapest, 2004)
'68
Feri megírta a levelet Kádárnak, Haraszti, Dalos és társaik ügyében, amit Gyuri bácsi aláírt. Később ezt a rendőrségen állandóan Feri orrára húzták, mert mindenki tudta, hogy Lukács leveiét ő írta. A maoizmust, amit a Harasztiék akkor műveltek, borzalomnak tartottam. Manifeszt sztálinista álláspontot képviseltek. Velük szemben Kádár egyenesen liberális mintaképnek tűnt. Sérelmezték, hogy a rezsim engedett a kommunizmus ideológiai szigorából, gesztusokat tett az ellenségnek, és túl liberális. Támadták Kádárt mint jobboldali elhajlót, és Rákosiékat védték. Megőrültem tőlük. Nem ismertem őket személyesen, csak az egyetemen terjesztett brosúráikat. Teljes szívből utáltam őket, de igazat adtam Ferinek: a rendőrség ellen mindenkit meg kell védeni. A 2-es villamoson utaztunk Lukácshoz, amikor elhatároztuk, hogy ezúttal melléjük állunk, de az utálatomat fenntartom velük szemben. Feri azt felelte: ״vigyázz!”, és József Attilát idézte: ״Ma még egymást összetévesztjük, holnap egy leszünk, észre se vesszük.” így is történt. ’68-ban boldogak voltunk és optimisták, úgy éreztük, most mégis lehet valamit csinálni. Megint visszatértünk a reform illúziójához. ’56-ban tudtam, hogy a rendszert nem lehet megreformálni, de ’68-ban mégis azt hittem: talán most igen. így változnak az ember gondolatai és hitei a körülményekhez képest vagy a körülmények hatására. A ’68-as Korcsuk után ilyen hibába nem estem többé. Vagy összeomlik, vagy marad minden a régiben. ’68 után kivonultam. Elvesztettem az érdeklődésemet minden iránt, ami Magyarországon történt. Ezt őszintén meg kell mondanom. Ha visszaidézem a korszakot, ez az attitűd retrospektíve téves volt. Akkor úgy láttam: ״Itt úgysem lehet többé semmit sem csinálni. Nem lesz soha változás, a rendszer reformálhatatlan, ezért elszigetelem magamat mindazoktól, akik még mindig abban az illúzióban ringatják magukat, mintha a reform még mindig lehetséges volna.” ’68 hosszúra nyúlt tavasza után végleg lezárult bennem az igény, hogy a csápjaimat a külvilág felé nyújtogassam. Néhány barátommal befelé fordultunk. A Budapesti Iskola tagjai ebben az ájult csöndben, a tehetetlenség nyugalmában írták a legfontosabb munkáikat. A barikádokat eltakarították Párizs utcáiról, de azért mi nem hittük, hogy mindennek vége. Azt mondták, hogy leverték, de 277