Heller Ágnes: Olvasónapló 2012-2013 (Budapest, 2013)
Július
tétlenül úszta volna meg a 20. század legtöbb áldozatot követelő éveit. Igaz, volt része szegénységben, éhezésben is. Mint akkoriban majdnem mindnyájunknak. Micsoda szerencse, micsoda szerencsés gyerekkor! Thomas Bernhard, a gyermek és az ifjú életének alapmotívuma mégis a szenvedés. És a gyűlölet. Sokat idéztem József Attila sorait: ״lm itt a szénvédés belül, / ám ott kívül a magyarázat.” Ebben az önéletrajzban azonban ״ott kívül” nincs magyarázat. Persze ״ott kívül” sok minden van. A család, az iskola, a főiskola, az internátus, a kórház, a szanatórium, s főleg a gyűlöletes Salzburg. De egyik sem ״magyarázat”. Thomas Bernhardot mindenütt sérelmek érték. Mindenütt szenved, mindenütt magányos, mindénütt félreértett, minden intézmény pokol, minden intézményt gyűlöl, sőt: nagyon gyűlöl. A mi generációnkból sokan jártak olyan iskolákba, ahol azért kaptak rossz osztályzatot, mert nem álltak be a sorba, mert más érdekelte őket, ahol (főleg a fiúknál) napirenden volt a tenyeres és a körmös. Akkoriban még sok fiút neveltek szüleik veréssel, s még én is anyámtól megszámlálhatatlanul kaptam a pofonokat. Ez néha rossz volt, néha felháborító, néha mulatságos, de többnyire közömbős. Az effélétől még senki sem érezte az iskolát pokolnak vagy a pokol kapujának. Ettől még dacos lehetett, de nem okvetlenül tanult meg gyűlölni. Thomas Bernhard számára, azonban mind a család, mind az elemi, mind a felső iskola, mind az inter-98