Heller Ágnes: Olvasónapló 2015-2016 (Budapest, 2016)
Augusztus
nőnek Heinénél nincs feje, csak fejecskéje (״biondes Köpfchen”). Én ezért hozzátenném Heine ״identitásaihoz”, hogy macsó férfi, és, amit Fejtőtői tudtam meg, olyan férfi, akinek nem lehet gyereke. Fejtő szerint nem is vette észre a gyerekeket, s különösnek tartja, hogy Párizsban megfürdette Marx kislányát. Amikor Fejtő Heine-könyvét írta, hőséhez hasonlóan, maga is emigráns volt. Művében meg is jegyzi, hogy 1831-ben, mikor Heine Párizsba érkezett a város éppen olyan izgalmas lehetett, mint 1938-ban, mikor majd száz évvel később ő maga (fiatál újságíróként) érkezett meg ugyanoda. A könyvet a német megszállás idején (amikor németet tanított) írta, mivel, mint a könyv egyik előszavában állítja, Heine volt az egyetlen német író, akinek a művei megvoltak a város könyvtárában. Nem hiszem, hogy ez volta a választás egyedüli oka. Fejtő bizonyára sok hasonlóságot fedezett fel hőse és saját sorsa között. Heine német zsidó volt, ő magyar zsidó, Heine száműzetésbe kényszerült, így ő is. Heine szocialista volt, a forradalmak szerelmese, republikánus, így ő is. Heine szeretett élni, így ő is. Fejtő ugyan dühös írásaiban sem gyakorolta a szatíra művészetét, de ebben a könyvben jót mulattam az ál-Eckermann-leveleken. Heine kimondta azt, amit gondolt, szövetségeseire való különleges tekintet nélkül, ezt tette ő is. Nehéz nem látni a Heine-portréban egyfajta önarcképet, illetve Fejtő saját karakterére szabott modellt. Fejtő Heinéje valahogy József Attila és maga Fejtő egy személyben. 101