Heller Ágnes: Pikareszk Auschwitz árnyékában. Négy tanulmány (Budapest, 2003)
Zsidótlanítás a magyar zsidó irodalomban
lülről ábrázolják magukat. Nem okvetlenül ábrázolják hízelgőbben a nőket, mint a férfiak, mégis számtalan olyan dolgot tudnak közvetíteni, amely saját és bensőséges tapasztalataikból fakad, mondjuk éppen a férfiakhoz vagy gyerekeikhez való viszonyukból. Aki szült gyereket, másként írja le a gyerekszülést, mint aki nem szült. Ez még nem jelenti azt, hogy az önábrázolás mindig hitelesebb a mások által történő ábrázolásnál. Az emberek emberi viszonyaikban léteznek. Ez a viszony mindig több ember viszonya: a nők leginkább a férfiákhoz való viszonyukban léteznek. Ha ezt a viszonyt egy férfi ábrázolja, semmiképp sem hihetjük, hogy kevésbé hitelesen teszi. ״Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”, írta József Attila, és ez az irodalmi ábrázólás esetében is igaz. Mindez elmondható a magyar zsidó irodalommai kapcsolatban is. Vannak olyan zsidó tapasztalatok, melyeket a zsidók belülről írnak meg, s ennyiben hitelesebben, mint ahogy azt a nem zsidók írhatták volna meg. Kertész Imre Sorstalanság című könyve a magyar zsidó irodalomhoz tartozik, abszurd lenne nem ehhez tartozónak tekinteni. Ugyanakkor Radnótit — zsidó sorsa ellenére — magyár költőnek, nem pedig magyar zsidó költőnek érzem, mivel sorsát nem zsidó tudattal élte meg. A magyar zsidó irodalomban, ugyanúgy, mint a magyar, angol vagy német nőirodalomban, többek között az önreprezentáció is vonzza az olvasót. Ez azonban nem jelenti, hogy a heteroreprezentáció mint olyan nem ébresztene megérdemelt érdeklő